Hosszú idő után megtalálták az Antarktiszon elhunyt brit kutatót
ĀHatvanhat évvel az eltűnés után került elő a maradvány
Egy csaknem 60 éve eltűnt sítúrázó maradványait sikerült azonosítani DNS alapján Tirolban
ĀAz eltűnésekor 30 éves német állampolgárnak 1967-ben veszett nyoma
Azonosították a dél-koreai repülőgép-szerencsétlenség áldozatait
ĀÖt embert nem sikerült azonosítani továbbra sem
A túszok kiszabadításáról tárgyalt Donald Trumppal az izraeli kormányfő
ĀNetanjahu vasárnap összehívta a kabinet ülését
Kardfogú tigris maradványait találták meg Szibériában
ĀAz állat teteme egy jégtömbben konzerválódott
Egy brit felfedező részleges maradványait 100 év után találták meg a Mount Everesten
ĀA hegymászó 1924-ben, 22 évesen tűnt el, miközben megpróbálta meghódítani a világ legmagasabb csúcsát
Emberi maradványt találtak a világ legrégebbi borában
ĀVannak, akik szó szerint értelmezték egykor a „testes bor” kifejezést
Megtalálhatták VV Fanni holttestét
ĀMájus ötödikén emberi csontok kerültek elő az ajkai csónakázótóból
Több méteres csontvázra bukkantak, sárkánynak gondolják a rémisztő lényt
ĀVajon egykor a Földön éltek ezek a misztikus állatok?
Borzalmas víziszörnyet fedeztek fel Angliánál
ĀA feltárt koponyában mintegy 130 hosszú, borotvaéles fog ül
Több ezer éves maradványokra bukkantak
ĀAz iráni sivatagban talált leletek szerint, szakértők úgy vélik, hogy Sahr-e Komisz története a vártnál is ősibb
Rég elveszett maja maradványokra bukkantak, a régészek nem hittek a szemüknek
ĀA régészeknek fogalmuk sem volt arról, hogy milyen titok lapul még a maja világban
Fáról lógó maradványokra bukkantak Gyepesnél + VIDEÓ
ĀVárhatóan a boncolás derít fényt a rejtélyre
Újabb döbbenetes fordulat a Mexikóban talált földönkívüli holttestek ügyében + VIDEÓ
ĀNem találtak bizonyítékot arra, hogy a földönkívüli maradványok hamisítványok lennének
Mégis léteznek idegenek?
ĀMinden jel szerint igen, hiszen a mexikói kongresszuson ma meg is mutattak két állítólagos maradványt
Római templomra bukkantak Emilia-Romagna tartományban egy ásatás során
ĀA hármas tagolású templomot vélhetőleg a Krisztus utáni első évszázadban emelték
Megtalálták Néró színházának maradványait a Vatikán közelében egy reneszánsz palota udvara alatt
ĀA császári teátrum létezéséről eddig csak antik szövegekből lehetett tudni
142 kutyával együtt temettek el egy gyermeket az ókori nekropoliszban
ĀA maradványokon az egyiptomi víztározókban gyakori agyag nyomait találták meg
Tizenegymillió éves óriásteknős maradványait találták meg Németországban
ĀA leleltet a lübecki természettudományi múzeumban állítják majd ki