Az ember-neandervölgyi hibrid gyermek halála
ĀA haláleset eseménye azt eredményezte, hogy a helyszín tabuvá vált
Dionüszoszi freskókat találtak a Vezúv által Kr.u. 79-ben eltemetett római birtokon
ĀEgy működő birtok fantasztikus freskókkal
Az európaiak a római korig többnyire sötét bőrűek voltak
ĀEbben a halfogyasztás segíthetett
Apró emberi rokonaink kétmillió évvel ezelőtt felegyenesedve jártak
ĀŐseink valóban kisebb emberek mellett éltek
A középkori erényövek mítosza
ĀEzek olyan tárgyak, amelyek egyformán izgatják és lenyűgözik az embert
Egy láncokba tekert csontvázat találtak
ĀA régészeket meglepte, hogy a súlyos láncokba tekert csontváz egy nőé volt
A Kínai Nagy Fal lényegesen régebbi lehet, mint azt gondolták
ĀKorábban úgy tartották, hogy az építkezés az i. e. 3. században kezdődött
A „ szögezett fej rituálé” sokkal „összetettebb volt, mint eredetileg gondolták”
ĀAz őskori emberek nagyon különböző okokból vágták le halottak fejét és vertek át óriási szögeket a koponyájukon
Az emberek több mint 5000 évvel ezelőtt is szennyezték a bolygót
ĀMi, emberek, rendetlen egy csapat vagyunk
Rejtélyes, fej nélküli női testet találtak
ĀA tudósok szerint a nőt egy rituálé során brutálisan meggyilkolták
Hihetetlen felfedezés a 3600 éves múmiákon
ĀA lelet közelebbi vizsgálata fontos betekintést nyújthat őseink étrendjébe és kultúrájába
Török kori fürdőt tártak fel Tolnán
ĀA maradványok a Malom utcában, egy romos ház bontásakor kerültek felszínre
Mumifikált fejet adtak vissza Egyiptomnak
ĀA lelet az időszámítás előtti 170 és 45 közötti időszakból származik
Régészek gyermekáldozat maradványait találták meg Mexikóban
ĀRokoni kapcsolatból születhetett
A 17. században elsüllyedt ágyúra bukkantak a tengerben
ĀA korábbi vizsgálatok során mintegy 700 kisebb leletet hoztak felszínre
Borulhat az emberek megjelenéséről szóló elmélet?
ĀA szakértők eddigi meggyőződése szerint az emberiség Afrikából származik