Májsérülést okozott a fogyasztótabletta
ĀRosszul sült el a Pfizer-kísérlet, azonnal leállították a fejlesztést
Ez az ital károsíthatja a döntéshozatalért felelős agyterületet
ĀA kognitív hiányosságokat túlnyomórészt az erősebbik nemnél figyelték meg
Tízezer éve kihalt óriásfarkast támasztottak fel
ĀEgy amerikai biotechnológiai vállalat életre keltette a Trónok Harcában is látható ősi állatot
Egyértelmű károkat okozott az USAID
ĀNem fukarkodtak a bajkeveréssel – sem itt, sem a világban
„A kijevi nacionalista kormányok drasztikus módon szűkítették a kárpátaljai magyarság jogait” + VIDEÓ
ĀUkrajnának azonnal fel kell hagynia minden olyan tevékenységgel, ami a magyar kormányzat ellen irányul, üzente Magyar Levente
Találtak egy egyszerű módszert az ősz haj eltávolítására
ĀKözvetlenül a haj pigmentációjára hat
Egy gyermeken végzett borzalmas kísérlet története
ĀA „Little Albert” kísérletet ma már nem hagynák jóvá, és jó okkal
Ez történik agyunkkal alvás közben
ĀEgy New York-i tudóscsoport úttörő felfedezést tett, amely az Alzheimer-kór kezelésében is segíthet
Ezt teszik a mikroműanyagok az aggyal
ĀA vérkeringésbe és a szerv működésébe is bezavarhatnak
Kitörölhetjük rossz emlékeinket ezzel az új módszerrel
ĀAz eljárás számos mentális probléma kezelésében segíthetne
Így derítheti ki, igazi vajat használ-e + VIDEÓ
ĀKevesen tudják, hogyan lehet megkülönböztetni a természetes változatot a hamisítványtól
Két merényletkísérletet élt túl a pápa Irakban 2021-ben az önéletírása szerint
ĀA 2021. március 5-től 8-ig tartó történelmi látogatást fokozott biztonsági intézkedések közepette tartották meg
Sikeresen alkalmaztak génterápiát
ĀA friss kísérlet utat nyithat a szívelégtelenség genetikai kezelése felé
Hogyan hatolnak be a bélbaktériumok az agyba és okozzák az Alzheimer-kórt?
ĀKépes a bélből a véráramba, majd az agyba jutni
Miért lesz édesebb az étel, ha sót adunk hozzá?
ĀÚgy tűnik, hogy nem kellene működnie, de valahogy mégis működik
Fegyveres merénylet készült október 23-ra, lecsapott a TEK
ĀAz amerikai titkosszolgálattól érkezett a füles
A mai gyerekek többsége nem éri meg a 100. szülinapját
ĀKínosak a friss kutatási eredmények
Az értelmező kultúra, mint az alkotás környezete
ĀAz egyes ikonikus alkotásokat tanulmányozva, egyáltalán nem a meghökkentő formai jegyeik a legjellemzőbbek, hanem az az artikuláció
Egy népszerű gyógyszer lehet a megoldás az agydaganatra
ĀHamarosan beépülhet a szokásos rákkezelési protokollokba