Fidesz: Támogatni kell az Európai Unió külső határait védő Magyarországot
ĀGál Kinga: Felfegyverzett csoportok szervezetten támadtak a határőrökre
ĀGál Kinga: Felfegyverzett csoportok szervezetten támadtak a határőrökre
ĀÉrtelmes párbeszédnek kell történnie
ĀMegvilágította Orbán Viktor a magyar álláspontot
ĀKárpátalja érdemeit sorolta a politikus
ĀA Magyar Református Szeretetszolgálat támogatásával valósulhatnak meg a beruházások
ĀVégre a békére kellene koncentrálni – hangsúlyozta a politikus
ĀA külhoni magyar oktatás versenyképessé vált a többségi oktatással szemben
ĀAz akció célja az volt, hogy hátrányos helyzetű gyermekeknek és családjaiknak megkönnyítsék az iskolakezdést
ĀElítéljük a katonai agressziót, de magyar kormánynak a magyar emberek felé van a legnagyobb felelőssége, ezért mindenképpen meg kell akadályoznia az ország belesodródását a háborúba
ĀA kárpátaljai szervezet üdvözölte Orbán Viktor és Zelenszij telefonbeszélgetését is
ĀMagyarország érdeke, hogy a szomszédos Ukrajna szuverén, kiegyensúlyozott, demokratikus jogállam legyen, ahol a nemzeti kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyarság is békében és biztonságban élhet szülőföldjén - húzta alá Potápi Árpád János
ĀKDNP: Most különösképpen a kárpátaljai testvéreinknek
ĀBizonyítottan színvonalas oktatás folyik a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, a beregszászi intézmény ugyanis nemzetközi akkreditációt kapott
ĀA fegyverszállítmányok veszélybe sodornák a kárpátaljai magyarokat
ĀMenczer Tamás szerint vasútállomást érhetett találat - A robbanás 500 méteres körzetében betörtek az ablakok, a rakétadarabok pedig megrongálták a közelben lévő autókat, áldozatokról egyelőre nem tudni
ĀAz MTA elnöke a testület közgyűlésén bejelentette, négy témában indulnak nemzeti kutatási programok
ĀA magyar kormány gyógyszereket és élelmiszert szállít Kárpátaljára, a német polgárok többsége viszont attól tart, hogy kormányuk fegyverszállítmányai veszélybe sodorják országukat
ĀAz ortodox húsvét első napjára virradó éjszaka nem lehet az utcákon lenni
ĀEgy amerikai diák csak azért repült Magyarországra, hogy az Ukrajnából menekülteknek segíthessen
ĀSoltész Miklós úgy látja, hogy az Ukrajnából menekülők megsegítésében túl sok nemzetközi, hivatalos segítségre nem nagyon számíthatott eddig az ország
ĀEgy-egy kisbusz segíti mostantól három kárpátaljai református egyházmegye tevékenységét
ĀA BOK csarnokban kulturált körülmények között várakozhatnak a menekülők
ĀAki ideát született, nem tudja, milyen, ha betiltják, hogy a magyar himnuszt énekeld – fogalmazott Lőrincz P. Gabriella
ĀSzijjártó: Egyre súlyosabbak a háborús cselekmények Ukrajnában
ĀMeghallgatta a határrendészek jelentését a biztonsági helyzetről, az ukrajnai menekültek számáról és fogadásuk körülményeiről
ĀA kisfilmből kiderül, hogy a kétgyermekes család Olaszországba készül tovább utazni + VIDEÓ