Bocskor Andrea: Európai uniós fellépésre van szükség a kárpátaljai magyarság védelmében
ĀA képviselő levelet írt Ursula von der Leyennek
ĀA képviselő levelet írt Ursula von der Leyennek
ĀBrenzovics László: Az ukrán politikusok még mindig azzal vannak elfoglalva, hogy ellenségképet gyártsanak, és ehhez a kárpátaljai magyar kisebbséget is felhasználják
ĀA magyar szervezet hetilapja címoldalának választási térképén a magyar nemzeti lobogó színeivel kiemelve ábrázolta a magyar érdekeltségű három egyéni választókerületet
ĀBocskor Andrea EP-képviselő szerint a magyar közösség képviselői csak egyenlőtlen feltételek mellett indulhatnak a választásokon
ĀBudapesten bemutatták a Magyarellenes megnyilvánulások Ukrajnában című dokumentumfilmet
Ā„Ma az Ukrajnában élő magyar kisebbségnek korlátozottabbak a jogai, mint a szovjet rendszer idején voltak, ez pedig egy demokráciában elfogadhatatlan”
ĀA kárpátaljai magyar szervezetek szerint a rendelet kirekesztő, és alapjaiban sérti Ukrajna állampolgárainak emberi jogait
ĀA Szics nevű csoportosulás attól tart, hogy ruszin aktivisták Moszkal kormányzó lemondását kihasználva nagygyűléséket szerveznek, ahol autonómiát követelnek majd Kárpátaljának
ĀÓvodákat ad át a miniszteri biztos Kárpátalján
ĀPorosenko ígéretet tett a kisebbségi jogok tiszteletben tartására
Ā„Aggodalomra ad okot az ukrán nyelvtörvény, az ugyanis abszurditásokat tartalmaz, a magánélet területére akarja száműzni a kisebbségi, köztük magyar nyelvet”
ĀHerczegh Anita, a köztársasági elnök felesége beszédében kiemelte, hogy az est a rahói és a gyertyánligeti Magyar Ház jövőjét kívánja könnyebbé tenni
ĀKét napos hivatalos látogatásra Kárpátaljár érkezett Balog Zoltán
ĀSzükség van a nemzeti kisebbségek jogérvényesítésének elősegítésére