Új nemzetiségi törvényt fogadott el Kijev
ĀA jogszabályt az európai unió előírásaira figyelemmel alkották meg
ĀA jogszabályt az európai unió előírásaira figyelemmel alkották meg
ĀA Katolikus Karitász Fejér megyei gyűjtőpontján kárpátaljai óvodák, iskolák, gyermekotthonok számára indított adventi adománygyűjtést
ĀÖtmilliós segélyszállítmányt juttattak el Kárpátaljára karitászszervezetek
ĀAz államfő a helyi magyarság körében gyújtja meg advent első vasárnapján az első gyertyát
ĀNovák Katalin köztársasági elnök fogadta Brenzovics Lászlót, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökét a Sándor-palotában
ĀKiemelte, a Kárpátaljának járó támogatásokat semmilyen körülmények között nem csökkentik, sőt emelik, hiszen ők vannak a legnehezebb helyzetben
ĀJövő ősszel Magyarország újra megrendezi a Budapesti Demográfiai Csúcsot
ĀNem pedig a területi követeléseket felvető Putyin-féle nyilatkozatokra, mondta a külügy
ĀA kárpátaljai magyarok mindig és mindenben számíthatnak Magyarország támogatására
Ā„Nem lehet úgy valamit felépíteni, hogy mást ne romboljunk le?"
ĀA béke megteremtése elsődleges feladat
ĀStifter Ádám helyette államtitkár a megemlékezésen kiemelte, 1956 emléke nem elválasztja, hanem összeköti a magyarokat, a kárpátaljaiakat és az ukránokat
ĀViktor Baloga munkácsi ukrán politikus a mai magyar vezetőket Horthy Miklóshoz hasonlította
ĀÓvodás korú és alsó tagozatos gyermekek pályázhatnak
ĀGál Kinga: Felfegyverzett csoportok szervezetten támadtak a határőrökre
ĀÉrtelmes párbeszédnek kell történnie
ĀMegvilágította Orbán Viktor a magyar álláspontot
ĀKárpátalja érdemeit sorolta a politikus
ĀA Magyar Református Szeretetszolgálat támogatásával valósulhatnak meg a beruházások
ĀVégre a békére kellene koncentrálni – hangsúlyozta a politikus
ĀA külhoni magyar oktatás versenyképessé vált a többségi oktatással szemben
ĀAz akció célja az volt, hogy hátrányos helyzetű gyermekeknek és családjaiknak megkönnyítsék az iskolakezdést
ĀElítéljük a katonai agressziót, de magyar kormánynak a magyar emberek felé van a legnagyobb felelőssége, ezért mindenképpen meg kell akadályoznia az ország belesodródását a háborúba
ĀA kárpátaljai szervezet üdvözölte Orbán Viktor és Zelenszij telefonbeszélgetését is
ĀMagyarország érdeke, hogy a szomszédos Ukrajna szuverén, kiegyensúlyozott, demokratikus jogállam legyen, ahol a nemzeti kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyarság is békében és biztonságban élhet szülőföldjén - húzta alá Potápi Árpád János
ĀKDNP: Most különösképpen a kárpátaljai testvéreinknek
ĀBizonyítottan színvonalas oktatás folyik a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, a beregszászi intézmény ugyanis nemzetközi akkreditációt kapott