A kisújszállásiak szívében Karikó Katalin már régen Nobel-díjas volt
ĀIgazán büszkék rá az alföldiek
ĀIgazán büszkék rá az alföldiek
Ā„Története inspiráló erővel hat” – fogalmazott a Microsoft alapítója
ĀKét nap alatt két Nobel. Vajon meglehet a harmadik is?
ĀA fiatalok szeretik, ha állandó megerősítést, „vállveregetést" és elismerést kapnak, ami viszont a tudományban nem létezik
ĀFelfedezésével méltán érdemelte ki a legrangosabb tudományos kitüntetést
ĀAz elmúlt időszakban Karikó Katalinnal együtt beutazták a világot
Ā„Magyar nő a világ tetején” – így gratulált Orbán Viktor - Novák Katalin is köszöntötte a tudóst
ĀHatalmas elismerés a magyar tudósnak, aki szerint az a legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat
Ā„A nevemet nem adtam és a jövőben sem adom semmiféle termék reklámjához"
Ā„Minden egyes díj ráirányítja a figyelmet a tudomány fontosságára”
ĀKarikó Katalin, Szilágyi Áron és Böjte Csaba kapott rangos állami kitüntetést
ĀA társaság az elismeréssel olyan kiemelkedő tudósokat tüntet ki, akiknek kiváló munkája új lehetőségeket nyitott az orvosbiológiai kutatásban
ĀA professzor a díjátadó előtt a Műegyetemen szakmai előadást is tartott
Ā24 millió forint a legjobb középiskolai tanároknak, illetve középiskoláknak
ĀHanks az amerikai elit egyetem idei végzőseinek diplomaosztó ünnepségén beszédet is mondott
ĀKarikó Katalin április 15-én a „tudomány Oscar-díjának” is nevezett Breakthrough Prize-t vehette át Hollywoodban
ĀMinden olyan oltásfajtának, amelyeket szélesebb körben alkalmaznak, van mellékhatása
ĀÚjabb elismerés a magyar kutatónak
ĀA világhírű tudós előadást tartott a vatikáni akadémia konferenciáján
ĀAz utóbbi hetekben jelentős sikereket értek el a kutatók ezen a téren – Karikó Katalin óvatos
ĀA Debrecen-díj a Molekuláris Orvostudományért kitüntetéssel járó pénz egy részét adományozta a laboratórium tevékenységének támogatására
ĀAz mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését felfedezéseivel megalapozó kutató tanulmányait és tudományos elismeréseit bemutató kiállítás nyílt
ĀSzent-Györgyi Albert, Neumann János, Gábor Dénes vagy Karikó Katalin korszakos felfedezései nélkül sokkal szegényebb lenne az emberiség
ĀA köztársasági elnök a második unokája születését váró Karikó Katalinnal találkozott
ĀA Gairdner-díj Kanada egyik legnagyobb presztízzsel rendelkező orvosi elismerése
ĀA koronavírus elleni vakcina feltalálója azt mondta, új feladatok várnak rá, és szeretne ismét a tudomány világában elmélyülni
ĀGombás megbetegedésekkel kapcsolatos szerek, készítmények reklámjában szerepelt