Folytatódtak a stockholmi Korán-égetés miatti tüntetések Irakban és Iránban
ĀIrak hivatalosan is kérvényezte a svéd hatóságoktól Salwan Momika kiadatását
Ősi kőtáblát adott vissza Olaszország Iraknak
ĀA mai Irak területén volt a sumér, akkád, babiloni és asszír civilizáció bölcsője
Ezért „kellett” letartóztatni Donald Trumpot Tucker Carlson szerint + VIDEÓ
ĀTucker Carlson, a Fox News egykori riportere Twitteren jelentkezett
Húsz holland veszítette el állampolgárságát terrorizmus és nemzetbiztonsági aggályok miatt
ĀA miniszter szerint ez a szám csak emelkedni fog
Az iráni külügyminisztérium bekérette az iraki nagykövetet
ĀTeherán szerint az észak-iraki kurd fegyveresek szítják az Iránban tavaly szeptemberben kitört kormányellenes zavargásokat
Noam Chomsky: Oroszország emberségesebb, mint az USA
ĀA világhírű nyelvész szerint az iraki invázió több pusztítással és szenvedéssel járt, mint az ukrajnai háború
„Egy amerikai is túl sok Irakban”
ĀIrán legfőbb vezetője nehezményezi az iraki–amerikai együttműködést és az USA katonai jelenlétét a szomszédos országban
Turisztikai attrakció Szaddám Huszein hajója – érdemes megnézni Bászrában
ĀAz amerikaiak lebombázták, a helyiek kifosztották, most turisták teáznak rajta
Szegényített urán: Moszkva vagy London dezinformál?
ĀÉvtizedek óta tart a vita az úgynevezett DU tartalmú lövedékek betiltásáról, de hiába támogatja azt a világ országainak többsége, néhány állam makacsul ellenáll
Blair: Nem vonható párhuzam a mostani ukrajnai és a 2003-as iraki háború között
ĀA volt brit miniszterelnök szerint ezt az orosz propagandát a helyén kell kezelnünk
Irak ötmillió fa ültetésével védekezne az elsivatagosodás és a homokviharok ellen
ĀA tervet az arab ország miniszterelnöke jelentette be
Irakban tárgyal Szergej Lavrov orosz külügyminiszter
ĀA minisztérium szerint a kétoldalú kereskedelem 2021-ben 2,2-szeresére nőtt 2020-hoz képest
ENSZ-vizsgálatot követel az Irak elleni amerikai invázió ügyében az orosz házelnök
ĀHúsz éve, hogy az USA azt állította az ENSZ Biztonsági Tanácsában: Irak tömegpusztító vegyi fegyvereket állít elő
Többen megsebesültek Bagdadban a stockholmi Korán-égetés miatt szervezett tüntetésen
ĀA svéd alkotmány, valamint a svédországi szólás- és gyülekezési szabadság nem teszi lehetővé a tüntetésnek a közrend nevében történő betiltását
Az iraki kormányfő nem szab határidőt az amerikai csapatok kivonására
ĀTöbb idő kell az ISIS felszámolásához Mohammed az-Szudáni szerint
Az ENSZ bírálta a nők jogai elleni rendszeres támadásokat
ĀA főbiztos aggódik a régi gyakorlatok visszatérése és haladásellenes nézetek terjedése miatt
Novák Katalin és az iraki elnök történelmi találkozója
ĀMeggyőződésünk, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van
Novák Katalin: Magyarország szerepvállalása nemcsak szavakban, de tettekben is megmutatkozik
ĀAz államfő az iraki elnökkel is találkozott
Novák Katalin: Történelmi találkozó Irakban
ĀMagyarország szerepvállalása nemcsak szavakban, tettekben is megmutatkozik
Feszült helyzetben utazik Irakba Novák Katalin
ĀElső alkalommal látogat magyar köztársasági elnök a közel-keleti országba
Irakba látogat a köztársasági elnök
ĀNovák Katalin személyében első alkalommal látogat magyar államfő Irakba – közölte a Sándor-palota csütörtökön az MTI-vel
Két tüntető meghalt egy aktivista elítélése miatt kitört összecsapásokban Irakban
ĀA sebesültek között egy rendőr is van
Irán növeli katonai jelenlétét az Irakkal közös határán
ĀA nyugati és északnyugati határához kirendelt páncélozott és különleges alakulatok feladata a kurd ellenzéki csoportok megállítása
Hatalmas összeget loptak el az iraki adóhatóság számlájáról
ĀA minisztérium az ügy kivizsgálásába bevonta a kormány korrupcióellenes hivatalát is
Rakétatámadás érte a bagdadi zöld zónát, többen megsérültek, de a parlament zavartalanul ülésezik
ĀKilenc rakéta csapódott be, három a zóna területén
Autóba rejtett pokolgép robbant az észak-iraki Erbílben
ĀTöbb halálos áldozata van a merényletnek
Magyar tartalékos katonák indulnak Irakba
ĀA honvédség történetében ez az első olyan kontingens, amelynek jelentős részét tartalékos katonák adják