Meglepően balszerencsés volt az egyetlen ember, akit meteorit ölt meg
ĀA bizonyítékok három, állami levéltárban őrzött hivatalos levélen alapulnak
ĀA bizonyítékok három, állami levéltárban őrzött hivatalos levélen alapulnak
ĀTavalyi beiktatása óta az új londoni kormány már kötött hasonló megállapodást
ĀÖt méter hosszú és körülbelül 12 tonna
ĀEddig nem mértek megnövekedett radioaktivitás szintet
ĀTűz a tengeren, de legalább nem folyik az olaj a vízbe
ĀIII. Mar Awa a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartott előadást
ĀÚgy gondolják, szervezetük történelmi küldetése véget ért
ĀA négy szervezet között van két feminista civil szövetség, valamint egy médiaprodukciós vállalat
ĀAz iraki művelet során több amerikai katona megsebesült
ĀTerrorellenes együttműködési megállapodást kötött a két ország
ĀSzáz iraki hallgatónak ajánlanak fel felsőoktatási ösztöndíjat Magyarországon
ĀA mekkai zarándoklat résztvevői közül 1301-en vesztették életüket hőguta miatt
ĀDe az iraki, afgán, pakisztáni és jemeni harcosok is készen állnak az Izrael elleni harcra
ĀSziszigambisz, egy Perzsa királynő rendíthetetlen hűsége és kegyetlensége
ĀAz aláírások visszavonásának okait nem részletezték
ĀA kormányfő szerint a legyőzött kihívások után nincs ok tovább a fenntartására
ĀIzrael nyilvánosan még nem kommentálta az állítólagos támadásokat
ĀA törvénymódosítás egy korábbi változata egyenesen halálbüntetést helyezett kilátásba az azonos neműek szexuális érintkezése esetére
ĀA dróntámadást egyelőre senki sem vállalta magára
ĀA síita állam példátlan támadást intézett Izrael ellen, amelybe a Hezbollah és a jemeni lázadók is bekapcsolódtak