A Gondosóra program és a kamara megállapodást kötött
ĀAz első lépés a gyógyszerészek edukációja
ĀAz első lépés a gyógyszerészek edukációja
ĀBeneda Attila a generációk közötti együttműködésre és szolidaritásra hívta fel a figyelmet
ĀA „szuperszázasok” túlnyomó többségük nő
ĀBár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak
ĀA Gondosóra program középpontjában a biztonság áll, amely azt segíti elő, hogy a 65 év felettiek minél tovább élhessenek a saját otthonaikban, biztonságban
ĀBár a forgalmas úton tucatjával hajtottak el az autók, senki nem állt meg segíteni
ĀA nyugdíjelőlegre vonatkozó előírások változása sokakat érinthet
ĀAz egyik becsapott nő néhány hónap alatt kisebb részletekben több mint 10 millió forintot utalt át vádlottaknak
ĀBolt, színház, fodrász, sőt többféle szakemberből álló gárda biztosít nekik biztonságos otthont
ĀKitért arra is, az idősek januárban újabb, 6 százalékos nyugdíjemelésre számíthatnak
ĀAjánlja a 65 év felettiek számára
ĀAz államtitkár úgy fogalmazott: személyes missziója is, hogy a magyar családpolitika a teljes életutat lefedje
ĀA három férfi és a három nő az elmúlt időszakban hét időskorú, hátrányos helyzetű ember sérelmére követett el bűncselekményt
ĀSokan ekkor döbbennek rá, hogy mennyi minden maradt ki az életükből, mi az, amiről álmodtak fiatalon, de nem valósult meg
ĀAz amerikaiak kompetenciatesztet kérnének elnökjelöltjeiktől
Ā2010-ben még csak 97 ezer forint volt az átlagos nyugdíj Magyarországon, 2023 novemberében pedig több mint 217 ezer forint
ĀElmondta, idén kiemelten foglalkoztak azokkal az önkormányzati kezdeményezésekkel, amelyek a demenciával élők és hozzátartozóik információhoz való jutását segítik
ĀA bestiális bűncselekmény egész Ausztriát sokkolta
ĀZelenszkijék a háború kezdetekor megtiltották a 60 év alatti felnőtt férfiaknak, hogy elhagyják az országot
ĀGyulladáscsökkentő hatással bír
ĀAz tűnt fel, hogy a gondozásában lévő betegek egészségi állapota „váratlanul megromlik”
ĀA nagy-britanniai koronavírus-járvány első évében 1,5 millió potenciális életévet veszítettek el a koronavírus-fertőződés miatt kialakult betegségek szövődményeinek áldozatai
ĀA tajcsicsoport résztvevőinek a motoros funkciója jobb volt a vizsgálat végén
ĀA várható élettartamot gyakran vizsgálják, és sok minden befolyásolhatja
ĀA nagymamájáról is megosztott egy fotót a politikus
ĀNovemberben átlagosan csaknem félhavi nyugdíjjal többet visz a postás
Ā2010 óta az idősek megbecsülése a kormányzati értékrendszer része
ĀElkötelezettek a nyugdíjak vásárlóértékének mindenkori megőrzésére