Zágráb: Az ukrajnai háború mellett az illegális migráció a legfontosabb probléma az EU-ban
ĀAndrej Plenkovic kiemelte, Szlovénia és Horvátország együttműködésének állandónak és folyamatosnak kell lennie a határvédelem területén
ĀAndrej Plenkovic kiemelte, Szlovénia és Horvátország együttműködésének állandónak és folyamatosnak kell lennie a határvédelem területén
ĀA megijedt és bajba jutott lakosok folyamatosan hívták a tűzoltóságot
ĀHa kell, kölcsönt vesznek föl
ĀEdwin van der Saar a horvátországi nyaralásán lett rosszul, a spliti kórházba szállították
ĀNincs egyetérték a katonai kémfőnök személye körül
ĀKifejtette: egy 16,5 megawatt (MW) kapacitású erőműről van szó, amilyenek megépítését Magyarország kormánya is elő akarja segíteni
ĀAz országba illegálisan belépő személyek ellen folyamatban van az eljárás – olvasható a közleményben
ĀA roncs 50 méteres mélységben nyugszik
ĀHorvátországban életbe lép a részleges boltzár
ĀAz egyhangú döntéshozatal elvének fontosságát hangsúlyozta az Európai Unión belül a horvát államfő szerdán Zágrábban, hogy a kis tagországok ne szoruljanak háttérbe, és ne szavazhassák le őket a fontos döntések meghozatalakor
ĀA turisták olyan úti célokat igyekeznek választani, amelyek nemcsak szépek, de biztonságosak is
ĀEzzel csatlakozott a több mint 20 országból álló csoporthoz
ĀAz eddig ismeretlen hajó az időszámítás előtti 3. századból származik
ĀVárhatóan idén is a magyarok legkedveltebb külföldi úti célja lesz Horvátország.
ĀPotápi Árpád János rámutatott: minden a közösségeket gyengítő folyamat jóval erőteljesebben jelentkezett volna, ha nem fognak össze
ĀEgy sziklán van a roncs, 30-50 méterrel nyúlik ki a szakadékból
ĀSzalay-Bobrovniczky Kristóf mellett Mario Banožić horvát védelmi miniszter is rendkívüli sajtótájékoztatót tartott közvetlenül a baleset után
ĀEzúttal a ráadásban tettek csodát Modricék
ĀIgazságot szolgáltattak a dályhegyi Szénási Mária meggyilkolásáért
ĀDubrovnik lakói megelégelték az állandó zajt
ĀBoris Vujcic szerint sokkal több befektetés érkezik az országba, mint azt előzetesen várták
ĀA SRUUK kifejlesztése 8,3 millió euróba került
ĀOrbán Viktor miniszterelnök levélben küldte el jókívánságait Andrej Plenkovic horvát kormányfőnek a Horvát Köztársaság nemzeti ünnepe, a horvát államiság napja alkalmából
ĀAz INA jelenleg Sziszeken is épít egy naperőművet, amely a következő hónapokban kezdi meg működését
ĀA magyar–horvát kisebbségi vegyesbizottság horvát társelnöke a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át Zágrábban