A Regőczi Alapítvány több mint 140 családot hívott meg a vb-re
ĀHerczegh Anita: Minden családnak nagyon nagy örömöt jelentett ez a lehetőség és sokan szerettek volna élni vele
ĀHerczegh Anita: Minden családnak nagyon nagy örömöt jelentett ez a lehetőség és sokan szerettek volna élni vele
ĀA táborozókat meglátogatta a volt köztársasági elnök és felesége
ĀA kilencedik alkalommal megtartott, jótékonysági futás a magyarok összetartozásának erősítésére, a jótékonykodás és a véradás fontosságára hívta fel a figyelmet
ĀHerczegh Anita szeretné felhívni a figyelmet a „Covid-árvák” támogatására, Szilágyi Áron kardvívó pedig a Regőczi Alapítványt támogatja jelentős összeggel
ĀGyőr városa egymillió forinttal támogatja a Regőczi István Alapítványt
ĀFelhívta a figyelmet arra, hogy még tavaly is emelkedett a rászoruló gyermekek száma
ĀA háború alatt még inkább fontos, hogy a gyerekek érezzék, fontosak nekünk, mutatott rá a volt államfő neje
ĀAz ünnepségen a harkovi akrobataiskola diákjai műsorukkal köszönték meg a katolikus egyháznak a támogatást
ĀA szombati aukción a legnagyobb értékű elkelt tárgyat 7 millió forintért vettek meg
ĀA jótékonysági esten tartott divatbemutatón ruhakollekciókra licitálhattak a meghívott vendégek
ĀA díj megtiszteltetés, és további munkára ösztönöz – fogalmazott Áder János
ĀA jótékonysági árverésen szereplő tárgyakat a fővárosi Nagyházi Galériában meg lehet tekinteni
ĀA növekvő számok azt mutatják, hogy az emberek tisztában vannak a véradás fontosságával
ĀDíszvacsora a Sándor-palotában
ĀA Fiumei Úti Sírkertben tartott búcsúztatáson Orbán Viktor is részt vett
ĀNem elfogadható, ha egy gyerek amiatt nem tudja kibontakoztatni tehetségét vagy amiatt kell feladnia az álmait, mert anyagi nehézségek miatt ezt nem tudja megvalósítani - fogalmazott a köztársasági elnök felesége
ĀHerczegh Anita: A véradás alkalmanként fél óra, másoknak viszont a gyógyulást, az életet jelentheti
ĀHerczegh Anita: Az alapítvány mintegy húsz évben gondolkodik
ĀTízezer kanadai dollár adományban részesült a koronavírus-járvány miatt árván maradt gyermekeket segítő alapítvány a torontói magyarságtól
ĀEgy Szent József-szobrot küld Ferenc pápa, hogy annak elárverezésével segítse a Covid-árvákat támogató Regőczi Alapítványt
Ā„Jézus minden gyermekben jelen van”
ĀA köztársasági elnök felesége mind a hét régióban felkeresett a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyerekeket
Ā„Nem hagyjuk magukra a Covid-árvákat, akik számára biztatás, hogy sokan kiállnak mellettük reménytelennek látszó helyzetükben”
ĀA koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyerekeket segítő Regőczi Alapítvány 2022-től szeretné kialakítani az érintettek rendszeres havi támogatását
ĀHerczegh Anita: Az idei vásár teljes bevételét a Regőczi Alapítvány, a BIZSU közösségi tér, a Tovább Élni Egyesület és a Semmelweis Egyetem támogatására fordítják
ĀHerczegh Anita: Fontos, hogy a családok érezzék azt a biztonsági hátteret maguk mögött, amelyet az alapítvány nyújtani tud nekik
ĀÁder János köztársasági elnök és felesége 2021-ben hozta létre a Regőczi István Alapítványt
ĀSzilágyi Áron a tokiói olimpián viselt sisakját, Nagy Tímea pedig az 1993-as esseni világbajnokságon szerzett aranyérmét ajánlotta fel az árverésre