Herczegh Anita: Az összetartozás kovásza mindennél erősebb
ĀTizenöt millió búzaszem program célja a felajánlóknak az árvaságra, mélyszegénységbe jutott gyerekek éhségének csillapítása
ĀTizenöt millió búzaszem program célja a felajánlóknak az árvaságra, mélyszegénységbe jutott gyerekek éhségének csillapítása
ĀA köztársasági elnök felesége 2012 óta minden ősszel Budapest valamelyik kulturális látványosságát mutatja meg
ĀHerczegh Anita országjáró körutat szervezett
ĀAz alapítvány személyre szabott, hosszú távú segítséget ad a Covid-árváknak
ĀHerczegh Anita szerint a szervezet első féléves működése egyértelművé tette, hogy komoly szükség van az alapítványra
ĀA köztársasági elnök felesége köszöntőt mondott a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) Babaköszöntő című rendezvényén
ĀHerczegh Anita meglátogatta a margitszigeti családi napot
ĀHerczegh Anita: Szeretnénk olyan támogatókat megnyerni, akik a következő években rendszeresen segítenek, hiszen az alapítvány célja, hogy ezeket a gyermekeket, akik most akár újszülöttek vagy óvodások, a felnőtté válásukig támogatni tudjuk
ĀVvéradással és a jótékonysági futással irányítják a figyelmet a nemzeti összetartozásra
ĀA hiteles környezet- és klímavédelem a családbarát politika alapja - mondta a miniszter - Herczegh Anita a gyermekes családok melletti kiállásra hívta fel a figyelmet a X. európai nagycsaládos konferencián
ĀAz államfő a járvány miatt árván maradt gyermekeket támogatja - A megyei önkormányzatok is csatlakoznak a kezdeményezéshez
ĀÁder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita hozza létre az alapítványt
ĀFolyamatosan emelkedik a gyermekvállalási kedv is - mondta Novák Katalin
ĀA házasság hete programsorozat fontosságáról beszélt Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége
ĀA köztársasági elnök felesége személyesen vitte el az ajándékokat szerdán a jótékonysági akciót szervező MRSZ budapesti központjába
ĀA járvány első hullámán fegyelmezettséggel, összefogással sikeresen túllendültünk - mondta a köztársasági elnök felesége
ĀA köztársasági elnök felesége az Otthon Segítünk Alapítvány 19. Kárpát-medencei találkozóján mondott köszöntőt
ĀA köztársasági elnök felesége arról beszélgetett a Kézenfogva Alapítvánnyal, milyen nehézségeket és örömöt jelent a nevelőszülőség és a fogyatékossággal élő gyermekek nevelése
ĀA Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik idősotthonában adott át adományokat a köztársasági elnök felesége
ĀAz ápolók nemzetközi napja alkalmából köszöntötte a szakma képviselőit Herczegh Anita
ĀHerczegh Anita szerint a felajánlás jó példa a szolidaritásra a járvány idején
ĀAz első csomagok kézbesítésében a köztársasági elnök felesége is részt vett
ĀHerczegh Anita: Ha ilyen nehéz helyzetbe kerültünk, akkor tegyünk meg mindent azért, hogy ezen enyhítsünk!
ĀA köztársasági elnök felesége a sajtótájékoztatóján köszönetet mondott azoknak a szervezeteknek az önkénteseinek, akik eddig is sokat tettek a rászorulókért
ĀAz irgalmasság, a keresztényi felebaráti szeretet megroppantotta a rendszert - mondta Herczegh Anita Münchenben a magyarországi határnyitás 30. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen
ĀA köztársasági elnök felesége meglátogatta a zánkai Erzsébet-tábor gyergyószentmiklósi résztvevőit
ĀAz újszülöttek nemcsak annak a családnak az életét gazdagítják, amelybe érkeznek, a nagyobb közösségre is áldásként hatnak
Ā„Mostanában járvány nem ütötte fel a fejét, mert a magyar orvosok és a védőnői hálózat megelőzte a bajt”
ĀHerczegh Anita, a köztársasági elnök felesége beszédében kiemelte, hogy az est a rahói és a gyertyánligeti Magyar Ház jövőjét kívánja könnyebbé tenni