Elhunyt Dobai Péter író, költő, forgatókönyvíró
Ā2022-ben Prima Primissima díjjal ismerték el munkásságát
Ā2022-ben Prima Primissima díjjal ismerték el munkásságát
ĀÉvente mintegy 300 napon át járta a világot
ĀAz épület azért dőlt össze, mert engedély nélkül akarták két újabb emelettel bővíteni
ĀA holttest mellett talált tárgy elárulhatja, miben halt meg
ĀÖsszefüggésbe hozható depresszióval, krónikus fáradtsággal is
ĀChristoph von Dohnányi halálával a klasszikus zene egy ikonikus alakját vesztette el a világ
Ā2017-ben beválasztották a liga történetének 100 legjobb játékosa közé
ĀAz állatkert a közösségi oldalán tudatta a szomorú hírt
ĀA régióban felállítottak egy válságstábot a következmények felszámolására, és Pavel Malkov kormányzó a helyszínre utazott
ĀMűvészi pályája során számos felejthetetlen alakítást nyújtott
ĀIon Iliescu 1990 és 1996, illetve 2000 és 2004 között volt Románia elnöke
ĀÖsszeült az állami temetések megszervezéséért felelős bizottság
ĀSzükséges a klímaváltozáshoz való alkalmazkodási stratégia megerősítése
ĀA halálunk után kezdődik az igazi lét
ĀA Széchenyi-díjas tudós a közép-európai irodalom és művelődéstörténet kiemelkedő kutatója volt
ĀLegkevesebb 19 ember meghalt, és több tucatnyian megsérültek
ĀKatonák földi maradványait adta át egymásnak Ukrajna és Oroszország