Meghalt egy 12 éves kislány, 7 éves húga az életéért küzd
ĀSzörnyű baleset, mely elkerülhető lett volna
ĀSzörnyű baleset, mely elkerülhető lett volna
ĀA 68 éves férfi éjszaka gyalog tartott hazafelé egy hozzátartozójával
ĀAz ügy részletei több mint megrázók
ĀA könyvelőként dolgozó nő a mélybe vetette magát
ĀÉrdemes lehet komolyan venni a hipochondriát
ĀOtthonában hunyt el egy budapesti gyerek, két testvérét kórházba szállították
ĀMeglepő dolgokat állít a túlvilágról egy háromgyermekes édesanya
ĀLátszott, ahogyan a pályán focizó gyerekek felé száguld a gép
ĀA repülőgép fedélzetén mindenki életét vesztette
ĀTavasszal, a nyugdíjreform elleni tüntetések idején az Eiffel-torony tíz napon át tartott zárva
ĀA tudomány már ott tart, hogy igen pontosan be tudják lőni, meddig élünk, de akár azt is, mennyi pénzt keresünk életünk során
ĀAz ITH Pharma, amely a bébiételeket biztosította, tavaly 1,2 millió fontos bírságot kapott
ĀAz algoritmus 78 százalékos pontossággal jósolja meg hátralévő életünket, így halálunk időpontját is
ĀA közönséget meglepte a váratlan tragédia
ĀKlaudiának egyetlen épen maradt tárgyi emléke a kulcstartója
ĀAz elmúlt 13 évben nyolcan ugrottak le a plázában, ezért jobbnak látták biztonsági okokból magasabb korlátokra cserélni a régieket
ĀMatthew Perry a múlt hónapban hunyt el 54 évesen
ĀA ketamin fő hatása az úgynevezett disszociatív érzéstelenítés
ĀA hivatal közölte, hogy vizsgálják a sebeket, hogy megállapítsák a támadót
ĀA dokumentum a főnököket és a bérbeadókat teszi felelőssé
ĀFennakadt egy fenékpadon a bálna és a szakemberek nem tudták megmenteni
ĀÖsszességében a halál élményét kellemesnek és felemelőnek írták le
Ā2020-ban a gyomorrák volt a hatodik leggyakoribb rosszindulatú megbetegedés