Visszatért az orosz flotta óriása: tengeren az Admiral Nahimov
ĀA nukleáris meghajtású hadihajó 1997 óta először hajózott ki – felkészül a zászlóshajó szerepére
ĀA nukleáris meghajtású hadihajó 1997 óta először hajózott ki – felkészül a zászlóshajó szerepére
ĀFelvételek és mérések alapján elkészítették a hajó 3D-s modelljét
ĀEgy 145 évvel ezelőtt elsüllyedt hajó roncsait találták meg
ĀA lelet jelentősen hozzájárulhat az Adriai-tenger keleti partvidékén élő korai görög jelenlét megértéséhez
ĀA ház tulajdonosa végigaludta az egészet
ĀA Sea Story fedélzetén 31 turista és a 13 fős személyzet tartózkodott
ĀAzzal gyanúsítják, hogy szándékosan megrongált egy tenger alatti adatkábelt
ĀNagyon komolyan veszi a gyanús tevékenységeket a Balti-tengeren
ĀSúlyos gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával vették őrizetbe
ĀAz ország kikötőiben több mint negyven ország állampolgárainak luxushajói pihennek
ĀKorábban több olyan esetről is tudomást szereztek, amikor európai infrastruktúra sérült meg
ĀSvédország elengedte a hajót
ĀA bárka a feltartóztatását követően süllyedni kezdett
ĀA francia Nemzeti Tömörülés vezetőjét rendőrségi csónakon evakuálták
ĀAz Afrika és Európa közötti tengeri migrációs útvonalat a világ egyik legveszélyesebbjének tartják
ĀA kincs az óceán mélysége miatt biztonságban van
ĀEgyre gyakrabban lépik át a demarkációs vonalat
ĀA hajótörést szenvedett orosz tankerekből kiszivárgott fűtőolaj okozta a katasztrófát