Felborult egy utasokkal teli busz
ĀA balesetben az első hírek szerint sokan megsérültek köztük gyerekek is
ĀA balesetben az első hírek szerint sokan megsérültek köztük gyerekek is
ĀTöbb önkormányzat követte a külügyminisztérium ajánlását, és behívták a palesztin családokat
ĀHangsúlyozta: A családbarát lépéseknek köszönhetően a termékenységi arányszám nőtt
ĀAz első perctől tudta, hogy Nánási Pállal közös gyerekeik lesznek
ĀTöbb társadalmi csoportnak is ingyenessé tenné a közlekedést a miniszter
ĀSzerinte a családpolitika nemcsak pénz, hanem egyfajta szemlélet is
ĀAz átmeneti otthonba az ország bármely területéről fogadnak családokat
ĀA három testvér egyszerre vesztette életét
ĀEltávolítják, majd a pubertáskorban visszaoperálják a petefészket
ĀNaponta több mint 400 gyermek hal meg vagy sebesül meg
ĀÖsszesen három gyermeket és két felnőttet lőttek meg az incidensben
ĀAz a cél, hogy ne legyen olyan közösség, ahol a szülő nem taníthatja magyarul a gyermekét
ĀÉppen úszóleckéket vettek a gyerekek, amikor a fiatal nőt megtámadta az állat
ĀA produkcióban több mint 70 fiatal: 36 gyermekkari tag és 28 balettnövendék, valamint a darab szólistái vesznek részt
ĀAz izraeli külügyminiszter szerint nem országa intézkedései okozzák a problémát Gázában, hanem a Hamász
ĀA tragédia helyszínéül szolgáló intézmény egyelőre zárva marad
ĀAz egyik gyerek rosszul lett és orvosi ellátásra szorult, miután evett belőle
ĀA halloween sem maradhat egy kis háborús propaganda nélkül
ĀAkár 12 hónapig tartó börtönbüntetést is kaphatnak
ĀAz UNICEF szóvivője, Toby Fricker „azonnali humanitárius tűzszünetre” szólított fel
ĀAz elmúlt három hétben több gyerek vesztette életét a konfliktusban, mint 2019 óta a világ többi háborús övezetében
ĀAz UNICEF múlt heti közlése szerint már több mint kétezer gyerek halt meg a Gázai övezetben az izraeli bombázásokban
ĀMegállapodásra van szükség az észak-afrikai „kapuőr” országokkal
ĀFullerton egyelőre a kaliforniai Reddingben lévő Shasta megyei börtönben marad rács mögött
ĀKutatások szerint minden hatodik, 15-16 éves gyereket ért már online bántalmazás
ĀEgy nagytestű fekete medve hirtelen elindult felé
Ā23 sofőrt pedig különféle szabálytalanság miatt zártak ki a forgalomból
Ā„Nagyon sokszor nem a gyermek működése a kóros, hanem a környezete!” – hangzott el a Máltai Szeretetszolgálat konferenciáján