Kísérlet a tapasztaláshoz
ĀSZOBAKATEDRA. A Montaigne által megteremtett műfaj nehezen definiálható – a szerző a próba vagy kísérlet szót használta erre az „önkifejezési tudatformára”
ĀSZOBAKATEDRA. A Montaigne által megteremtett műfaj nehezen definiálható – a szerző a próba vagy kísérlet szót használta erre az „önkifejezési tudatformára”
ĀTérjünk vissza a bölcselethez, de semmiképpen se ahhoz a szakfilozófiához vagy szociokulturális őslényparkhoz, amit a posztkommunista Magyarországon neveztek és neveznek még ma is „filozófiának”
ĀHét nyelven beszélt, és minden tudományban jártas volt a páduai szupertehetség
ĀSzázhuszonöt éve született az író-filozófus Hamvas Béla – Nem dolgozott ki új ismeretelméletet, minden törekvése arra irányult, hogy megértse, megértesse és a modern ember számára is érthetővé tegye a régit
ĀMegjelent az Intelmek az uralkodóhoz című könyv magyarul, amely a szúfizmus bölcsességeit meséli el
ĀHosszú utat járt be az ötven éve elhunyt lengyel filozófus, aki nemzetközi elismerést vívott ki munkásságával