Felújították a magyar történelem egyik fontos épületét
ĀA Tisza-kastély falai között megfordult mások mellett Arany János, Mikszáth Kálmán és Jókai Mór is
ĀA Tisza-kastély falai között megfordult mások mellett Arany János, Mikszáth Kálmán és Jókai Mór is
ĀAz utóbbi öt hónapban a versenygépek helyett a munkagépek jutottak főszerephez
ĀEgy kollégiumi kertben találtak rá a közelmúltban a szobor több eredeti figurájára
ĀA pályázati felhívásból kikerült a családi házak esetében a gázhálózatra kötöttség feltétele
ĀA fejlesztésnek köszönhetően a terület interaktív élményelemekkel egészült ki
ĀA kivitelezők egy ütemben csak egy csomóponti ágat zárnak le
ĀA közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Boldogkőváralján a helyreállított boldogkői vár megnyitóján szólalt fel
ĀAzt mondta, hogy a „felsőoktatási intézményeknek egyszerre kell megjeleníteniük a kiválóságot és a nemzeti kultúrát”
ĀAz intézmény létrehozását a helybeliek kezdeményezték
ĀA fejlesztésekre ötmilliárd forintot fordított a cégcsoport
ĀA beruházás csaknem nettó 90 millió forintos költségét a fővárosi önkormányzat finanszírozta
ĀA palota 111 éve szolgál művelődési célokat
ĀA felújított székház nem csupán egy épület, hanem egy közösségi tér is
ĀA vasúttársaság beruházása nyomán várhatóan ez év végétől már Tatabányán is lépcsőzés nélkül el lehet eljutni a peronokhoz
ĀA munkálatok várhatóan negyven napon át tartanak
ĀA külső munkálatok során kijavítják a megrongálódott falrészeket
ĀA Miniszterelnökség államtitkára pénteken a Vas vármegyei Horvátzsidányban adta át a község nemzetiségi iskolájának felújított épületét
ĀVincze Máté reményét fejezte ki, hogy a magyar emberek összefogása a következő ezer évben is egyben tartja ezt a páratlan értéket
ĀAz államtitkár köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy bár Irota kis falu, a kormány mégis odafigyel rá és lakóinak életére, küzdelmeire
ĀA munkálat nagy felháborodást váltott ki a közösségi oldalakon
ĀHernádi Ádám polgármester (Fidesz–KNP) tájékoztatása szerint a fejlesztésre az önkormányzat 1,5 milliárd forintos támogatást nyert el a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programban 300 millió forintos önerő mellett
ĀA következő lépés annak eldöntése, hogy miképpen nézzen ki az állandó kiállítás, és hogyan vegyenek részt a tervezésben és a kivitelezésben az országok
ĀA McDonald's étteremlánc egyik legforgalmasabb magyarországi egysége kedden este zárt be, és a tervek szerint mintegy fél évig nem lesz nyitva
ĀA fejlesztés hatására csökkennek a működési költségek