Találtak egy idegen bolygót, amelynek nem volna szabad léteznie
ĀAmikor a bolygó áthalad a csillag előtt, a teljes fénye hét százalékát takarja ki
ĀAmikor a bolygó áthalad a csillag előtt, a teljes fénye hét százalékát takarja ki
ĀEnnyi eleséggel egész egyszerűen nem bírhatott el még a mélységekben élő dögevő társaság sem
ĀHipotézisüket a kutatók négy terepkísérletben ellenőrizték
ĀJégvilág található a Szaturnusz hatodik legnagyobb holdján
ĀÚgy tűnik, a kutatóknak sikerült az eddigi legtávolabbról érkező rádiójelet észlelniük
ĀA nabateusok élénk kereskedelmi kapcsolatokat alakítottak ki, de a szakértők meglehetősen keveset tudnak róluk
ĀA régészek 18 hónapja dolgoznak a helyszínen egy, a gettysburgi lelőhely konzerválását megcélzó projekt keretében
ĀA feltételezések szerint az amerikai gepárd a villásszarvú antilop ragadozója lehetett
ĀJapán többnyire csak katalogizálja azon szigeteket, amelyeket eddig nem fedeztek fel
ĀA bürökgémorr nevű, rendkívül gyakori vadvirág magvai ihlették azt a „robotot”, amely képes elültetni magát
ĀA professzor többször is megkóstolta a folyadékot, de másnak kifejezetten nem ajánlja
ĀAz írások egyik legérdekesebb része, amikor a vízlopások és a vízügy területén tapasztalt korrupció nyomába ered
ĀA Fenjang közelében előkerült leletek nagyjából 5500 évesek
ĀAzt nem lehet megmondani, hogy pontosan mit is gyógyítottak a tülökben tárolt folyadékkal
ĀA kutatók lidarral, azaz lézer alapú távérzékeléssel folytattak vizsgálatot
ĀA szakértők többek között szerecsendiót, szegfűszeget, mustárt és kaprot azonosítottak
ĀA remetenőt befalazták egy cellába, hogy minden energiáját az imádkozásra és elmélkedésre fordíthassa
ĀA szükséges technológia valószínűleg 4500 éve alakult ki Mezopotámiában
ĀA Villa del Mitra egy, az 1. századból származó római villa, amely Licabrum városában állt
ĀA kard a dakokenek, azaz a kígyózó kardok közé tartozik
ĀKorábbi ásatások már sikeresen tártak fel Indiából származó dekoratív textileket és kínai selymet
ĀEbbe nem érméket dobáltak, hanem különböző tárgyakat helyeztek el rituális céllal
ĀTöbb ezer, eddig nem is látható várost pillantottak meg Közép-Amerikában
ĀA németek már korábban felfedezték, de visszatemették
ĀAz Izraeli Régiségügyi Hatóság bejelentette, hogy új projektet indítanak Siloám tava teljes feltárására