Megnyílt a Caruso Múzeum + FOTÓK
ĀMúzeuma nyílt a 150 éve született világhírű tenornak Nápolyban
ĀMúzeuma nyílt a 150 éve született világhírű tenornak Nápolyban
ĀA varsói megemlékezéseken a lengyel politikai vezetők mellett részt vett Ruszlan Sztefancsuk, az ukrán parlament elnöke is
ĀKözölte: Az egyensúly megőrzésének érdekében időről időre új megoldásokra van szükség
ĀEsztergom testvérvárosi megállapodást kötött Székesfehérvárral, az erről szóló okiratot augusztus 20-án írják alá
ĀA világhírű énekest 2016 karácsonyán, december 25-én érte a halál szívbetegség következtében
ĀHalála után több mint hatvan évvel, 2017-ben a BBC londoni székhelye előtt szobrot emeltek neki
ĀA színésznő rettegett attól, hogy beskatulyázzák a fűszoknyába, megutálta Jane Porter karakterét, de még Csitát is
ĀAz 1972-es Táncdalfesztiválon vált országosan ismertté, amikor a Nem volt ő festő című dalával előadói díjat nyert
ĀA rocklegenda középiskolás korában kezdett együtt zenélni Kóbor Jánossal
ĀSzakmai elismerései mellett a legendás filmsztár megkapta az amerikai filmakadémia Jean Hersholt humanitárius díját és az Elnöki Szabadság-érdemrendet is
ĀTengiz Norgay fia azt írta: Az Everestet képtelenség meghódítani. Csendben felosonsz a tetejére és utána rohadt gyorsan elhúzol onnan
ĀAz írónő könyvei több mint ötven nyelven és országban jelentek meg
Ā1712-ben lett Moszkva után az orosz birodalom fővárosa, ezt a rangját a bolsevik forradalom győzelméig, 1917-ig megtartotta
ĀA modern magyar rockzene egyik megkerülhetetlen, legendás alakja a nyilvánosságot csak önmagáért nem kedveli, dalait és zenéjét tartja fontosnak
ĀŐ irányította amerikai részről a vietnami háború befejezését eredményező béketárgyalásokat, ezért 1973-ban megkapta a béke Nobel-díjat
ĀKiemelte: Csaknem nyolcvan évvel a II. világháborút követően is fontos emlékezni a háború borzalmaira, hogy soha ne ismétlődhessenek meg
ĀMonumentális életművének megismertetése és ápolása nemes küldetésünk és kötelességünk – mondta Szentmártoni János
Ā2003-ban a Brit Birodalom tiszteletbeli parancsnoka lett
ĀAz államfő szerint Magyarország gazdagságát a magyar emberek jelentik
ĀNagy István: Az ország első nemzeti parkját, a Hortobágyi Nemzeti Parkot (HNP) 1973. január 1-jén alapították
ĀJill és Joe Bidennel, valamint a dél-koreai elnöki párral ünnepelték az amerikai–dél-koreai szövetség fennállásának 70. évfordulóját
ĀHangsúlyozta: a németek bestiális, barbár és kegyetlen módon gyilkolták a zsidókat
ĀLengyelországban csütörtökön az évforduló alkalmából országszerte megemlékezéseket tartanak
ĀKijev állítása szerint a város 33 napos orosz megszállása több mint 1400 halálos áldozatot követelt, köztük 37 gyermekét
ĀA számos ritkaságot rejtő kollekciót 2023. április végéig öt alkalommal tekintheti meg a közönség
Ā2016-ban bekerült a Nemzetközi Jégkorongszövetség Hírességek Csarnokának tagjai közé
ĀA világtörténelemben is egyedülálló módon négy alkalommal mondott le trónjáról
ĀA ceremóniára egy tíznapos ünnepségsorozat lezárásaként került sor a néhai elnök halálának tizedik évfordulója alkalmából
ĀA feltaláló nevét több utca, intézmény viseli, és több szobra is áll, az egyik a Magyar Telekom budapesti székháza előtt
ĀA 2011. március 11-i, pusztító erejű, 9-es erősségű földrengés és az azt követő szökőár több mint 22 ezer emberéletet követelt