Figyelem! Ne kövessük vakon Hailey Bieber módszerét!
ĀSzakértő mondta el, ez akár az ellenkezőjét váltja ki, mint amit szeretnénk
ĀSzakértő mondta el, ez akár az ellenkezőjét váltja ki, mint amit szeretnénk
ĀA gazdiknak gondosan figyelniük kell az étrend kalóriatartalmára és kiegyensúlyozottságára
ĀKerüljük a finomított szénhidrátokat és a feldolgozott élelmiszereket
ĀPraktikus tanácsok a karácsonyi étkezésekhez
ĀEgy üres felnőtt gyomra körülbelül akkora, mint egy doboz üdítő
ĀUgyan első pillantásra tisztának és frissnek is tűnhet, azonban mégsem ajánlatos megenni
ĀAz „Evés közben nem beszélünk” közhely ugyanis nem állja meg a helyét
ĀNéha úgy tűnik, hogy egész nap csak arra vágyunk, hogy az ágyban feküdjünk és elaludjunk
ĀValószínűleg a génjeikben van a hiba
ĀA táplálkozási szakértő szerint az erős vágy, hogy valami édeset együnk, értékes anyagok hiányát jelzi
ĀAz étkezés után fokozódik a gyomor-bélrendszer vérellátottsága
ĀA gyomorégés leggyakrabban evés, fekvés vagy lehajlás után jelentkezik
ĀAz orvos elmondta, mit szabad és mit nem a kánikula idején
ĀÉtkezésen belül szabályozzuk a zsíros ételek mennyiségét
ĀErről a furcsa tünetről sokan nem hallottak még
ĀÉrdemes tudatosan odafigyelni a mindennapjainkra
ĀHa már hosszú ideje savas reflux vagy gyomorégés jelentkezik, nagyon fontos, hogy azonnal keresse fel orvosát
ĀFurcsa módon a görögöket mindig a bal oldalukon fekve ábrázolják