A belgák csupán harmada támogatja a kannabisz legalizálását
ĀTermesztése vagy birtoklása jelenleg pénzbírsággal vagy börtönnel büntetendő bűncselekmény Belgiumban
ĀTermesztése vagy birtoklása jelenleg pénzbírsággal vagy börtönnel büntetendő bűncselekmény Belgiumban
ĀEgy egészségügyi intézményben tört ki a halálos lövöldözés
ĀAz orrspray-függőségnek akár komoly egészségügyi mellékhatásai is lehetnek
ĀAz ENSZ szerint szerint a legtöbb drog a szomszédos Mianmarból érkezik
ĀA kanadai miniszterelnöki hivatal tagadta a vádakat
ĀA kislányt két hónapja senki sem látta
ĀNegatív rekord dőlhet meg idén, mivel augusztus 31-ig 563 „aranylövés” történt az „Aranyvárosban”
ĀA bűnözői csoport főként marihuána előállításával és kereskedelmével foglalkozott
ĀA szupermodell idővel rehabilitációra ment
ĀA jászsági rendőrök három helyi lakost gyanúsítanak azzal, hogy új, pszichoaktív anyagnak minősülő szerrel kereskedtek
ĀA helyszínen jellemzően drogkereskedők által használt eszközöket találtak
ĀA gyerekeket azonnal kórházba szállították, azonban az egyéves kisfiút már nem tudták megmenteni
ĀEl Chapo fiát fentanilterjesztésért körözték az Egyesült Államokban
ĀFüstölt áruért cserébe kábítószert kaptak
ĀA kispesti MSZP-sek ügyében többen is feljelentést tettek
ĀMarcel Ciolacu kormányfő a bukaresti Anghel Saligny Középiskola tanévnyitóján ismételten cáfolta, hogy tömeges drogszűrést vezetnének be az iskolákban
ĀA börtönbüntetés mellett kilenc évre kiutasítotték Magyarország területéről a szudáni nőt
ĀEgy nő életét vesztette, egy másik pedig megsérült
ĀEgészen furcsa pózokban feszítenek a fentanil hatása alatt álló fiatalok
ĀÚgy sétálgatott, mintha nem számítana az, hogy körözik
ĀAz ügyészség indítványozta a férfi letartóztatását
ĀA 9,4 tonnányi kábítószert egy hűtőkonténerben, több mint ezer banánoskartonban elrejtve találták meg
ĀAz illegális rakománnyal teli gépkocsi Spanyolországból indult
ĀAz előadó vállalta a terápiát
ĀA főügyészség a vádlottakkal szemben öt és tíz év közötti időtartamú fegyházbüntetés kiszabását kérte az ügyben eljáró bíróságtól