„Gyurcsány privatizációból és állami bankok hiteleiből gazdagodott”
ĀA DK elnökének annak idején olyan állami bank adott hitelt, ahol Dobrev Klára édesanyja volt a bankelnök - emlékeztetett Nacsa Lőrinc
ĀA DK elnökének annak idején olyan állami bank adott hitelt, ahol Dobrev Klára édesanyja volt a bankelnök - emlékeztetett Nacsa Lőrinc
ĀNiedermüller Péter felháborító kijelentéseket tett Dobrev Klárának egy csütörtökön napvilágot látott videófelvételen
ĀGyurcsány senkitől sem kért bocsánatot az őszödi beszéd miatt és nem adott magyarázatot gazdasági ténykedésére sem
ĀHétértékelő. Míg Gyurcsány Ferenc 2006-ban a parlamentben arról beszélt, mindenki tudja, hogy nincs ingyenebéd, felesége most az ingyenvíz, -gáz és -áram ígéretével kampányol
Ā„Gyurcsány és Dobrev! Most már tényleg elég volt!” – írta Kocsis Máté. „Maguk beszélnek a bérből, fizetésből élőkről… Milliárdosként élték meg a luxust a lopott budai villájukban”
ĀGaudi-Nagy Tamás szerint az akkori politikai elit tagjai szisztematikusan, évek óta tagadják ezeket a bűnöket, ennek pedig komoly veszélye van a jövőre nézve
ĀNéma csend a baloldalon az őszödi beszéd kapcsán – Dobrev Klára nemrég azt mondta, a tüntetések során több rendőr sérült meg súlyosan, mint tüntető
ĀSoltész Miklós: Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára ledarálták azokat, akik szem- és fültanúi voltak az őszödi beszédnek
ĀDobrev Klára javaslata szembemegy a klímavédelem célkitűzéseivel
ĀHétértékelő. Karácsony köre úgy gondolhatta, hogy a főpolgármester jön, lát és győz, arra nem voltak felkészülve, hogy a nyelvtudás hiánya miatt mentegetőzésbe kezd, és hitelteleníti magát
ĀGyurcsány Ferenc felesége tovább folytatta a lakosság hergelését és dezinformálását
ĀGyurcsány Ferenc úgy tűnik, hogy már eldöntötte: felesége helyett Karácsony Gergely nyerjen
ĀGyurcsányné olyan világot szeretne, ahol a sorsunkról a brüsszeli birodalmi központ dönt – mondta lapunknak Deutsch Tamás
ĀFöderális Európát építene a Spinelli-csoport, amelynek mások mellett Gyurcsányné is tagja
ĀAzt állította, hogy a vasárnapi bejelentése óta a legfőbb ügyész nyomozást indított ellene, ez természetesen egyetlen pontjában sem felel meg a valóságnak
Ā„Amíg Gyurcsány Ferenc saját cégének csökkentette az áram árát, a nyugdíjasoknak duplájára emelte azt”
ĀXXI. Század Intézet: Az előválasztással az egyedüli céljuk a baloldali szavazók aktivizálása
ĀBudai Gyula: Dobrev Klára elszámoltatást ígért, akkor tessék megkezdeni az elszámoltatást Czeglédy Csabával és önmagával szemben a megkötött gyanús kölcsönszerződések miatt
ĀHétértékelő. Dobrev Klára indításának bejelentésével a DK Karácsonyt szeretné „kiugratni a bokorból”, aki nem lebegtetheti már sokáig a döntést, különben lemarad a kampányban
ĀDobrev Klára oltásellenes EP-képviselő is indul a versengésnek álcázott előválasztáson
ĀAz oltásellenes politikus azt volt képes mondani az ATV-ben, hogy senki nem mondja ki azt, hogy a kínai és az orosz vakcina segít legyőzni a vírust
ĀNacsa: A díj azoknak jár, akik a legnagyobb álhírterjesztők a járvány elleni védekezéssel kapcsolatban -VIDEÓ
ĀSok helyen a politikus nem viselt maszkot, ezt képek bizonyítják
ĀJogsértő módon tartották vissza a pénzt a szombathelyi bankfiókban, ezért azt a bírósági végrehajtó nem tudta elvinni, a történtek miatt az MNB többmilliós bírságot rótt ki
ĀKét és fél milliárd forintot markolt ki a bűnszervezet feje és csapata a Human Operator Zrt. leányvállalatának pénztárából, jórészt számlafedezet nélkül
ĀAz elvtársait maszk nélkül végiglátogató Gyurcsányné a múlt pénteken jelentette be, hogy pozitív lett a covidtesztje, tegnap arról számolt be, már jobban érzi magát
ĀAz EP-frakció szerint az ellenzék célja, hogy elvegye, csökkentse az uniós támogatásokat - Hahn: Ha kell, az EB indít eljárást a jogállamisági mechanizmus keretében
ĀA leányvállalat, a büntetőeljárásban strómancégként emlegetett jogi személy, amelynek Czeglédy kérésére Dobrev átutalta a pénzt, lehetett a kölcsön tényleges jogosultja