Már semmi tétje nincs a Gyurcsány-show második fordulójának
ĀDeák Dániel szerint a bukott miniszterelnök pártjának lesz a legnagyobb parlamenti frakciója a baloldalon, ezért úgyis ő dönt majd mindenről
ĀDeák Dániel szerint a bukott miniszterelnök pártjának lesz a legnagyobb parlamenti frakciója a baloldalon, ezért úgyis ő dönt majd mindenről
ĀA főpolgármester sofőr nélkül még Szombathelyre sem találna el magától – sietett Czeglédy Csaba Gyurcsányné védelmére, mivel szerinte Márki-Zay esetleges visszalépése Dobrev legyőzését szolgálná
ĀJakab tényleg Gyurcsány csicskája lett, de hiába a szolgálatkészség, a Jobbik feloldódott a baloldalban – értékelt Volner János
ĀA Gyurcsány-show első fordulójának finisében sok volt az eszkimó és kevés a fóka, túl sok a szavazat és túl kevés a számlálóbiztos – eredmény csütörtökön
ĀOrbán Viktor: A kommunisták örökösei számára sohasem volt fontos a nemzeti eszme és a vidék
ĀZavar az erőben: lebukott a DK elnökségi tagja, mégis van offshore cége, nem mondott igazat, amikor aláírta a feddhetetlenségi nyilatkozatot
ĀA „Lorem ipsum” kezdetű szöveg arra enged következtetni, hogy számukra nem a tartalom a fontos
ĀAz MSZP elnöke szerint tudatosan hagyhattak nyitva egy informatikai kaput, amely az előválasztási rendszer leállását okozhatta, ezután szándékosan igyekeztek megtéveszteni a választókat
ĀFidesz: Ha Gyurcsányékon múlt volna, több mint egymillió család veszítette volna el az otthonát a devizahitelek miatt
ĀKocsis Máté: A gyermekvédelemről népszavazás lesz, nem Brüsszel dönt, hanem a magyar emberek. Minden zsarolás ellenére meg fogjuk védeni a gyermekeinket
ĀAz állam mellett a családokat és az önkormányzatokat is eladósították
ĀA Fidesz Dobrev Klárának az egészségüggyel kapcsolatos nyilatkozatára reagált
ĀCseh Katalin üzleti köre Szécsény nevével visszaélve zsebelt be másfél milliárd forint állami támogatást
ĀA brüsszeli klímaadó a magyar családokkal fizettetné meg a környezetszennyezés és a klímaváltozás költségeit
ĀFidesz: Tudatosan leépítették a rendvédelmi szerveket, több ezer rendőr és katona hiányzott az országból, mert nem kaptak sem anyagi, sem erkölcsi megbecsülést
ĀKocsis Máté: Gyurcsány Ferencné Dobrev Klára az állami vagyon kijátszásából felhizlalt kommunista bankárcsalád sarjaként most eljátssza a bankellenes szerepet
ĀFidesz: Ha Gyurcsányékon múlik, a devizahitelesek már földönfutók lennének
Ā„Elképesztő hamisság, amikor pont a baloldaliak izgulnak az általuk eladósított családokért”
Ā„Egyszer már láttuk, mit tettek az emberekkel és mit tettek az országgal”
ĀFidesz: A baloldalon most is ugyanaz a vezér, aki kormányzása alatt semmibe nem nézte a tanárokat
ĀA háborút vizionáló DK-vezér ismételten bizonyította, hogy ő a baloldal valódi vezetője
ĀGondban a bukott miniszterelnök: feleségének, a DK hivatalos jelöltjének elutasítottsága nagyon magas, de Karácsony lassan utolérheti Dobrevet a népszerűtlenségi lejtőn
ĀHétértékelő. A bukott miniszterelnök annyira erősnek érzi magát, hogy vállalhatatlanul viselkedhet a 2006-os áldozataival is
ĀA koronavírus által előidézett szorongatott helyzetet tudatosan politikai eszközként kívánja használni a baloldal
ĀGyurcsányné uniós beavatkozást sürgetett, és egyértelműsítette, ha jövőre kormányra kerülnek, egyik első intézkedésük lesz eltörölni a gyermekvédelmi törvényt
ĀÉn és az MCF Dobrev Klárát támogatjuk az előválasztáson! – jelentette be Kolompár Orbán közösségi oldalán még június elején, egy közös fotót is megosztva Gyurcsánynéval
ĀHétértékelő. Karácsony népszerűsége olyan alacsony szintre süllyedt, mint Dobrev Kláráé – mutatott rá Deák Dániel
ĀHa Gyurcsányné harcolni akar az oligarchák ellen, kezdje a férjével – írta Kocsis Máté