Ez a mindennapi szokás növelheti a rák kialakulásának esélyét
ĀEgy orvos szerint érdemes odafigyelni a hőmérsékletre
ĀEgy orvos szerint érdemes odafigyelni a hőmérsékletre
ĀAz új tanulmányhoz két posztdoktori ösztöndíjas, Hao Fan és Siyuan Xia összeállított egy vegyületkönyvtárat
ĀVédhet a demenciától, gátolhat bizonyos daganatokat, megakadályozza a szemszárazságot
ĀA rák egyik jele a nyaknál jelentkezhet. Fontos foglalkozni vele
ĀMagyarországon 2017 óta olyan modern immunonkológiai terápiákat alkalmaznak, mint Nyugaton
ĀAz őssejtek származhatnak magától a betegtől, illetve egy másik személytől, azaz a donortól
ĀA kásadaganat alapvetően veszélytelen, de mégsem lehet teljesen ártalmatlan bőrelváltozásként tekinteni rá
Ā2020-ban a gyomorrák volt a hatodik leggyakoribb rosszindulatú megbetegedés
ĀTaláltak egy módszert, amellyel hozzáférhetőbbé tudnák tenni a daganatokat a gyógyszeres terápiák számára
ĀA főszereplő is életét vesztette
ĀA nőket fenyegető petefészekrák esetenként furcsa tüneteket produkálhat
ĀA szakemberek nem győzik kihangsúlyozni a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságát
ĀEgy olyan módszert találtak, amellyel hozzáférhetőbbé válnak a rákos daganatok a gyógyszeres kezelések számára
ĀA pontos diagnózis érdekében keressen fel egy szemész szakorvost
ĀAz adás közben érkezett a hír, hogy a 17 éves Dezső meghalt
ĀEltávolítják, majd a pubertáskorban visszaoperálják a petefészket
ĀAz ultrafeldolgozott ételek lehetnek a ludasok
ĀAz UVA-sugarak egész évben állandók maradnak
ĀA mindennapi testápolás ideális alkalom lehet arra, hogy abban a néhány percben csak magunkra koncentráljunk
ĀA rák egyik legveszélyesebb típusa, amely a hatodik leggyakoribb daganatos megbetegedés
ĀEz csupán az ötödik alkalom, amikor a teratoma régészeti bizonyítékára bukkannak
ĀSok esetben félreértések vezethetnek súlyos tévedésekhez
ĀA „csendes gyilkos” első jeleit sok esetben a fogorvos veszi észre
ĀHa ezeket a tüneteket tapasztalja, azonnal forduljon orvoshoz
ĀHa nem dönt úgy a fiatal nő, hogy ideje új életet kezdenie, nagy valószínűséggel ma már nem lenne köztünk
ĀA Vissza a jövőbe legendás színésze őszintén mesélt arról a „szerencsétlenség cunamiról”, ami 2018-ban érte őt