Ökobiznisz a bolygóért és az életért
ĀA fenntarthatósági elvek sikerének kulcsa az elköteleződés és az innováció
ĀA fenntarthatósági elvek sikerének kulcsa az elköteleződés és az innováció
ĀJelentős eredményeket ért el a misszió
ĀÚj küldetésekre lenne szükség ennek a távoli bolygónak a mélyebb tanulmányozására
ĀAz objektum hirtelen tűnt fel, a kutatók észre sem vették
ĀJúnius 6-án olasz csillagászok fotókon örökítették meg az aszteroidát
ĀA Nap közelsége miatt komoly odafigyelést igényel majd a planéták megtalálása
ĀVoltmer egész életében szkeptikus volt az UFO-észlelésekkel kapcsolatban
ĀÖtven év után az első amerikai űreszköz érkezett a bolygóra
ĀVajon az élet alapvető alkotóelemei magából a Földből származnak, vagy a világűrből érkeztek?
ĀNem mindennapi hipotézissel álltak elő a tudósok
ĀA NASA műholdas kutatási adatai alapján nyolcvanöt olyan Föld-szerű exobolygót fedeztek fel, amelyek megfelelő feltételekkel rendelkezhetnek az élet kialakulásához
ĀA szakértők már korábban is gyanították, hogy a terület alatt jég lehet
ĀA szörnyű előrejelzések miatt rettegnek az emberek
ĀA Szaturnusz Titan nevű holdja régóta foglalkoztatja a szakértőket
ĀA Curiosity marsjáró már a 12. évét tölti a vörös bolygón
ĀEgyetlen molekula határozhatja meg a jövőnket
ĀRettentő figyelmeztetés látott napvilágot a jövőről