A magyarok 1956 óta a szabadság népe
ĀSzalay-Bobrovniczky Kristóf: Éberségre ma is szükség van
ĀSzalay-Bobrovniczky Kristóf: Éberségre ma is szükség van
ĀAz ünnepi rendezvény kiemelt meghívottjai a dunai árvíz elleni védekezésben részt vevők
ĀA „magyar forradalom a kommunizmus végének kezdete” volt
ĀOrbán Balázs hangsúlyozta: ez a jövőben sem fog változni
ĀItt van nekünk Pressman nagykövet, és a napokban megint megpálcázott bennünket. De hát egy jó pedagógusnak – márpedig ő egyben az is, hiszen egyfolytában nevel bennünket, félvadakat – ez az egyik dolga
ĀFiatal közgazdászhallgatóként a második világháború idején a nemzeti ellenállási mozgalomba fúrta be magát
ĀA napokban szemtől szemben állhattam egy szoborral, amely mozgott, beszélt, mosolygott, később velem is beszélgetett
ĀAz 1956-os szabadságharcosra, volt országgyűlési képviselőre emlékeztek
ĀMilyen kiábrándító, hogy ma is az önrendelkezésünkért kell küzdenünk. Valamit lehet, hogy nem értünk. Az erősebbek szemében mi csak zsákmány vagyunk
ĀPozsgay Imre azt mondta: egy oligarchisztikus és a nemzetet is megalázó uralmi forma ellen keltek fel a magyarok
ĀA 33. alkalommal megtartott rendezvényen hagyományosan átadták a Brusznyai-díjakat
ĀÉppen ma – a vallásszabadság napján – nem hagy nyugodni az ősi magyar panasz, a querela hungariae
ĀLakiteleken, a Hungarikum Ligetben áll a Bibliaház. Itt születik meg a kézzel írott Biblia a benne résztvevő közösség révén
ĀA magyarországi baloldal története – öltsön bármilyen álcát is a kommunistától a liberálisig – az ármányok és az árulások sorozata
ĀHogy miként került a Napóleon-aranyérme Bertalan bácsihoz, azt már akkor is jótékony homály fedte, amikor egyáltalán felbukkant a nemes veret a vízivárosi családban
ĀJó érzés azt tudni, arra gondolni, hogy az én hazám volt az egyetlen, amely fegyverrel, szervezetten állt a magyarok oldalára
ĀRicardo Ruiz de la Serna, a San Pablo-i egyetem docense szerint a Nyugat cserben hagyta a magyar szabadságharcosokat, akikre minden európainak emlékeznie kéne
ĀA volt főtitkár neve helyére a "hóhér", Apró Antalé helyére pedig a "pribék" címkét ragasztották
ĀAz államtitkár figyelmeztetett: a kommunisták „politikai és családi örökösei ma is itt vannak és fenyegetőznek”
ĀA kisebbik kormánypárt az 1956-os forradalom mártírjaira emlékezett a fővárosban
ĀNovember 4-e beleivódott a lelkünkbe. A tanúknak nemcsak október 23-áról vannak emlékeik, hanem november 4-éről is. Egy ország haláltusájáról
ĀNagy Imrét és társait nem lett volna „kötelező” kivégezni 1958-ban, az oroszok többször el is halasztatták Kádárral a pert
ĀMagyarország most is szabadságharcot folytat. Olyan magatartást akarnak ránk kényszeríteni, amely alapvetően ellenkezik az ország érdekeivel, és amelynek megpróbálunk ellenállni
ĀLegendás személyiségnek számított a kórház egyik betege: a „tankos” Jóska. Csak így hívta mindenki. Nem tudták az orvosok, hogy mi az igazi neve
ĀKarácsony olykor füllent, máskor szamárságokat beszél, viszont Márki-Zay Péter mindig tudja, mi a szép, a helyes, mi a jó