Mit érdemes tudni Petőfiről?
ĀSzobakatedra. A kulturális emlékezetben Szabadszállástól Kiskunfélegyházáig több település verseng a Petőfi születési helye címért, összefüggésben a költő szlovák vagy magyar származásának problémájával
ĀSzobakatedra. A kulturális emlékezetben Szabadszállástól Kiskunfélegyházáig több település verseng a Petőfi születési helye címért, összefüggésben a költő szlovák vagy magyar származásának problémájával
ĀKétperces. Mit tegyen ilyen lehetetlen körülmények között az önmegvalósításért?! – kérdezte most már magától J. Károly, ugyanis hirtelen tudatosult benne, hogy Karcsi, a teknős nem fog neki válaszolni
ĀSzobakatedra. Állandó vita tárgya a Nemzeti alaptanterv (és a kerettanterv), erről érdemes is beszélni, ám az nemcsak a jelen tudásanyaga, hanem a jövő víziója alapján készül
ĀSzobakatedra. Csak egyetlen dolog szentelheti meg a szabadságot: „szabad megtenni mindent, ami nem keveseknek jó, hanem sokaknak; szabad megtenni mindent, ami nem kiváltság, hanem megváltás”
ĀSzobakatedra. A természet csendje valóban olyan (még az Áprily-versek rendkívüli madárarzenáljával is), hogy tele van a belső csöndre intő hanggal. S nem csak akkor és azért, mert az ember számvetésre készül
ĀSzobakatedra. A Szép Domokos Anna tíz évvel a vesztett Nagy Háború után született, 1928-ban, és az Ellenzék című lap karácsonyi száma közölte
ĀSzobakatedra. A szépség olyan finom és gyöngéd tündöklése az elmúlásnak, ami a megszűnés pillanatában még utoljára fölragyog a maga teljességében
ĀSzobakatedra. Legyőzte-e vajon Gárdonyi Mikszáthot? – tesszük föl a kérdést az Egri csillagok, A láthatatlan ember, az Ida regénye (és a szintén maradandó értékű Isten rabjai) írója halálának centenáriumán
ĀGondolta, megbeszéli a büfés Eszterrel az igazságérzettel kapcsolatban támadt dilemmáit. A nőnek mindig jó meglátásai vannak - KÉTPERCES
ĀSzobakatedra. Beszélgetünk arról, hogy az értelmezéshez értelmet kell adni annak a mondandónak, aminek a lényegét talán a költő is csak keresi
ĀSzobakatedra. A pap egyedül marad kérdéseivel, kiderül, hogy a közte és a haldokló között lejátszódó párbeszéd tulajdonképpen belső dialógus, mely választ keres Tompa saját kételyeire
ĀSzobakatedra. Nem hiszem, hogy Márait feszélyezte volna saját közelsége, mert nem szükségszerűen önmagát akarta megírni, hanem egy életformát, mögötte a történelemmel
ĀSzobakatedra. Többrétegűvé teszi a jubileumot az, hogy ilyenkor az elmúló, eltelő idő, a kronosz helyét átveszi a megtelő, beteljesülő, ünnepi léthelyzet, a kairosz, a „szent idő” misztikuma
ĀSzobakatedra. Tanítás közben nem először szembesülök a problémával, hogy nem is olyan egyszerű feladat, ha érthetővé szeretnénk tenni a posztmodern fogalmát és jelenségét
ĀSzobakatedra. Az „otthontalanság” földjén jutott Ábel eszébe az a kép, amikor ott ült az erdélyi börtönben, és a „legnagyobb kérdésről” beszélgettek társaival, mégpedig arról, hogy „mi célra vagyunk a világon”
ĀKétperces. Nyáron ugyan ő is kereste az árnyékot, J. Károly azonban bevallotta magának, hogy bizonyos rossz érzést kelt föl benne a szó, mert az árnyékvilág jut eszébe róla
ĀSzobakatedra. Igazán hasznosak akkor lennének ezek a gyűjtemények, ha minden olvasó a saját „füveskönyvét” készítené el. Ezek volnának az igazi útmutatások!