ĀNekem is van a szobámban a könyvek között egy kis bronz mellszobrom a nagy Napóleonról. Rajongásom a kis korzikai iránt nem kopott meg a későbbi felismerések idején sem
ĀMost, hogy emésztő lángok csaptak fel Európa egyik legismertebb katedrálisából, s az emberek megdöbbentek a pusztulás látványán, mélyen meghajtom fejem az isteni akarat előtt
ĀNincs bizakodóbb üzenet a húsvétnál. Éppen, mert ember tervez, Isten végez. A remény itt él velünk, s jól tesszük, ha kérdéseinkkel Jézushoz fordulunk. Ő velünk van a világ végéig
ĀEzek a sorok már a nyomdában voltak, amikor hazafelé vettem az utam az extravagáns épületből, ahol lelkes hallgatóság előtt programot hirdetett az országot kormányzó politikai pártszövetség
ĀAz Isten nem félelmetes, a törvény megvéd (láttuk a másik arcát is, de az a törvénytelenség álcája volt), a család, a közösség átölel, és nem hagy egyedül akkor sem, ha nagy a baj
ĀNéha úgy érzem, csak ülök itt a házban és várom, hogy elszálljon körülöttem minden, talán csak egy zug maradjon meg, ahol még kihúzhatom addig, amíg élni rendeltetett ezen a Földön
Ā„Megmondta Lenin elvtárs, nem az a fontos, hogyan megyünk be a kocsmába, hanem miként jövünk ki onnan” – mondogatta nagy meggyőző erővel Major Tamás színész, a nagy piás
ĀCsendes nyári időben néha hirtelen, kavargó, szénaboglya-borogató szél kerekedik, amely magasba ragadja az országút porát, a fák ágait és a lányok szoknyáját