ĀA tankerület már két éve rendbe hozatta a tarnazsadányi intézmény vizesblokkját, ennek ellenére most is a mosdóról akkoriban készült fotókkal illusztrálják a cikkeket
ĀA nyugdíjba vonuló pedagógusok száma tíz éven belül gondot okozhatna, de a probléma megoldásán munkacsoportok dolgoznak a szaktárcánál és a Klebelsberg Központban
ĀBár Gallóné szerint a PSZ „nem élné túl” az irányváltást, az Országos Vezetőség tagjainak nagy többsége már tavaly júliusban a kerekasztalban való részvétel mellett szavazott
ĀA Soros-egyetem óraadó tanára a szülőknek azt javasolja, igazolják gyermekük hiányzását, a diákoknak pedig azt, hogy ellenkező esetben „más módon” szerezzék be az igazolást
ĀA tanulók több felvetését is megfontolja az oktatási államtitkárság, így az előre hozott érettségi tantárgyak körének bővítését és a felvételi többletpontrendszer átalakítását is
ĀJelentős eltérés van a tanítók és a tanárok képzése között, előbbiek módszertani, gyakorlati oktatása sokkal erősebb, és bátrabban is élnek a kompetenciafejlesztő eszközökkel
ĀAnomália, hogy a tanárképző főiskolát végzett pályakezdő pedagógus kevesebbet keres, mint egy szintén pályakezdő, középiskolát végzett iskolatitkár vagy pedagógiai asszisztens
ĀNem klasszikus belvárosi kerületről van szó, ezért hosszú távon sem lesz nyereséges a rendszer, és meg kell oldani a P+R problémát is a kisföldalatti végállomása környékén