Felkészülnek az Élménysulik pedagógusai
Ā„Kétféleképpen morzsolódhat le valaki, ha alulteljesít, vagy ha zseni, ezt a két réteget külön kell kezelni, be kell vonni a csoportmunkába, ahol megtalálja a helyét, fontos szerepét”
Ā„Kétféleképpen morzsolódhat le valaki, ha alulteljesít, vagy ha zseni, ezt a két réteget külön kell kezelni, be kell vonni a csoportmunkába, ahol megtalálja a helyét, fontos szerepét”
ĀAlulmaradtak a reformerek – A Pedagógusok Szakszervezetének vezetéséből nyolc éve eltávolított Pécsi Ágnes szerint a küldötteket „megválogatják”
ĀNem engedhetjük meg magunknak a bojkottot, a nyomásgyakorlást akkor kell alkalmazni, ha a tárgyalások eredménytelenek – véli Tarnay Attila, a PSZ Csongrád megyei vezetője
ĀAlapelv az egyenlő hozzáférés
ĀBalatonfüredi drogügy: az iskola közössége támogatja az igazgatót
ĀÁlláspont. Soros és elvbarátai mérgezik a társadalmat. És nem csak képletesen
Ā„Folynak az első továbbképzések, és nagyon jó visszajelzések vannak, valószínűleg azért, mert ezek nem elméleti előadások, óraszimulációkonmutatjuk meg a pedagógusoknak, amit majd alkalmazni fognak.”
ĀTörténelemoktatók: Az új atlasz terjedelme kielégítő, minden érettségi téma föllelhető benne, a diákok az évszámokat a térképolvasási kompetenciát alkalmazva találhatják meg
ĀÁlláspont. Nagyobbá csupán a felelősségtudat és az alázat tesz, az a két dolog, ami fájón hiányzik korunkból
ĀA szociokulturális kérdőív a felmérés fontos része, mert önmagukban a eredményátlagok nem tükrözik pontosan a különböző tanulói összetételű iskolák pedagógiai teljesítményét
Ā„Arra kényszerülünk, hogy kivigyünk információkat, amelyek nem teszik számára lehetővé, hogy méltósággal távozzon”
ĀTerepjárók, védőruhák
ĀHa valamit hiányolnak vagy nem ismernek, forduljanak bizalommal kollégáikhoz, akik ott voltak a kerekasztalnál – javasolta a kritikusoknak Rétvári Bence államtitkár
ĀÁlláspont. Amint arra számítani lehetett, késlekedés nélkül megindult a miniszterjelöltek lejáratása az ellenzéki sajtóban, mihelyst ismertté váltak a nevek
ĀA szombati demonstráció legnagyobb sikereként értékelik, hogy ismét játssza a Wellhello számait a Petőfi rádió
ĀSem a ma esti ellenzéki demonstráció célját, sem útvonalát, sem felszólalóit illetően nem egyezik a szervezők és a résztvevők véleménye az erről szóló hozzászólások alapján
ĀÁlláspont. A kávéfőzőre reménytelenül vágyakozó és hiányzó jövőképe miatt emigrációra kényszerülő, amúgy ájfonos lány sirámai után most újabb fiatal panasza terjed a világháló ellenzéki szövetében
ĀFelmérték, hogyan lehet beépíteni a mindennapi tanmenetbe a digitális eszközök használatát, továbbképzés után, új nevelési modellprogram alapján dolgoznak majd a pedagógusok
ĀBuszokkal is szállítja híveit a Jobbik a Mi vagyunk a többség! címmel rendezett demonstrációra, de terrorista módszereket alkalmazó mozgalmárok is megjelenhetnek
ĀCsak kisebb képzéseket indít a Soros-egyetem Ausztriában, a budapesti campus az államközi szerződésre vár
ĀMélyen a piaci ár alatt értékesíthettek egy olyan fővárosi ingatlant, amelyre a vasúti szakszervezet is igényt tartana
ĀEmlékezzünk, mi történt három éve a Keleti pályaudvaron és a II. János Pál pápa téren... Elég egy rossz döntés, és a fővárosra nem fogunk ráismerni – hangoztatta a miniszterelnök
ĀPalkovics László: A jó iskola működtetéséhez az állami fenntartás ad lehetőséget. Darócziék az iskolaperekkel Brüsszelbe vitték az ügyet, pedig nem volt megoldásuk a szegregáció ellen. Nekünk van
ĀA rágalmazás állatorvosi lova