
Kondor Katalin
Ezek ugyanazok, avagy Angelától Ursuláig
ĀVon der Leyen asszony ilyen-olyan törvénytelen megnyilvánulásait mostanában éppen elégszer bírálták már a magasságos Európai Unióban, no meg azon kívül is, ám valójában semmi sem változott
Elhanyagoltuk a piktorvárost?
ĀA híres kobalt ég alatt dolgozó festők nem csak az ecsettel bántak kiválóan
Fogalomzavar
ĀCsak könyörögve kérem, valaki mondja már meg, mi az, hogy szolgálati luxusvilla?
Vesszőparipám
ĀNyilván fiatal korunkban sokan átestünk már egy ilyen perióduson, s azt is tudjuk, megtanultuk, hogy az élet a legnagyobb tanítómester
Végenincs fenekedés
ĀHa jól imádkozunk, talán egyszer csak megváltozik Európában is a fő fenekedők véleménye
Tudnád tagadni?
ĀA múltunkat, neveltetésünket, családjaink erkölcsi normáit óhajtják semmivé tenni a világot szándékosan felforgatni akaró senkiháziak
Ez most béke?
ĀAz atomháború és a ballisztikus rakéták korszakában az országhatárok meghúzása mindössze térképészeti tevékenység
Hol élek? Hol élünk?
ĀEgyre kevesebben törődnek azzal, hogy az áhított demokrácia működik-e még egyáltalán valahol
Ünnep, vagy tán mégsem?
ĀÜnnepelni kellene a határainkat immár fegyverrel is fenyegető, Európába igyekvő, ki tudja, milyen szándékkal érkező illegális „bevándorlókat” – sokak szerint katonákat?
További kérdések
ĀLegutóbbi rövid írásom, elmélkedésem, mely vasárnap Kérdések – válaszok nélkül címmel jelent meg, meglepően sok reakciót váltott ki az olvasókból
Kérdések – válaszok nélkül
ĀJócskán több, mint három évtizede élünk úgy, hogy alapvető kérdéseinkre nem kaptunk, s azóta sem kapunk választ
Van még lejjebb?
ĀJelentem, van. Mindig van, így most is. Pár hónapja már a háború, bocsánat, a háborúk befejezésének reményében élünk, de a harcok, főképp a folytatásukra irányuló fenekedések csak nem akarnak szűnni
Abszurdisztán
ĀNem emlékszem már arra, hogy ki vezette be ezt az ezúttal címnek használt kifejezést, mindenesetre a világ s benne sok-sok ország mai állapotára vitathatatlanul illik az elnevezés
Magyarnak lenni
ĀÁrulóból is van nekünk jó néhány, valahogy ezt mérte ránk a sors, persze azt senki sem mondta, hogy ennek örülnünk kell. Nem is örülünk
Köszönet a verseknek
ĀKi gondolta volna, hogy eljön az az idő amikor a művelt s önmagára oly büszke, ám egyre inkább elviselhetetlen európai vezetői gárda Idi Amint játszik. Magyarán korlátozza a szólásszabadságot, s bünteti a bátrakat és őszintéket
A tavasz szülöttei
ĀTavasz van, rügyfakadás, s már az is múlóban. S mit tesz a nem létező véletlen, éppen – bizonyos családi okok miatt – az évforduló-naptáromat böngésztem. S kicsit megdobbant a szívem
A szeretetről – napjainkban
ĀNehezen állom meg, hogy ne rójam fel a szerintem rosszat, még ha Pál apostol mondja is, miként azt is nehéz megemésztenem, hogy a szeretet nem gerjed haragra, s a szeretetben nincsen félelem
Vicc? Hát legyen!
ĀNem tudom, hogy más országokban léteznek-e viccpártok? Azt tudom csak, hogy egy ideje már egy magyar pártot is e jelzővel illetnek
Tán ők is emberek
ĀValami nagyon szépet, valami biztatót, a húsvéthoz, a feltámadás ünnepéhez, a csodához illőt kellene most írnom, de elakadok
Döntéskényszer – avagy megszólal a lelkiismeret?
ĀMostanság meglehetősen sok sorsfordító esemény van az életünkben, amelyekkel kapcsolatban olykor döntéskényszerbe is kerülünk, avagy inkább kerülhetünk
Hazádnak rendületlenül…
ĀHazaárulóinkhoz és történelmünket folyton meghamisítani igyekvő, nemzetünket szellemi-anyagi szempontból is szünet nélkül támadó társaikhoz cseppet sem ragaszkodunk
