Kísértetjárás
ĀGyurcsánynak és kormányának haja szála sem görbült azért, mert lényegében földönfutóvá tették az országot. Számonkérés éppúgy nem történt, mint a fordulat idején

ĀGyurcsánynak és kormányának haja szála sem görbült azért, mert lényegében földönfutóvá tették az országot. Számonkérés éppúgy nem történt, mint a fordulat idején
ĀJó lenne, ha végre elkezdődne az értelmiség közéleti szerepének, rangjának, becsületének helyreállítása a köztudatban. Mert ma egyáltalán nincs benne, ezt mutatják a jelek
ĀMostanában többször elgondolkodtam azon, kell-e nekünk, újságíróknak minden ostoba, álságos, nevetséges, olykor meg kimondottan gonosz elméletről, mozgalomról, történésről hírt adnunk, amely ez idő tájt témát szolgáltat a világ sajtójában
ĀAz unió csak arra jó, hogy a felelősséget elkenje, és aknamunkájával megossza a társadalmakat azzal a maszlaggal, hogy Európa jólétéhez szükség van a migránsokra
ĀValószínű, sokan álmunkban sem gondoltuk volna, hogy megtörténhet velünk az, ami megtörtént október 21-én az Országgyűlésben, amelyet a legalpáribb kocsmai viselkedés szintjére süllyesztett az ellenzék
ĀA Nyugat már rég alkonyi fényben dereng, de a gőg, a felsőbbrendűség-tudat még összetartja
ĀKiábrándultságunk talán ott kezdődött, amikor kiderült, a magyar demokrácia oly magas szintű, hogy megengedi minden félkegyelmű, végzettség nélküli önjelölt indulását
ĀÚri viselkedésről és acsarkodásmentes világról aligha ábrándozhatunk. Bangóné meg örülhet. Nincs egyedül, és van honnan mintát venni. Mármint negatív mintát. Előtte tehát újabb távlatok nyílnak
ĀMerkel eleinte azt ígérte, „megcsináljuk”. Majd nem oly régen ugyanazt kezdte hangoztatni, amit Orbán Viktor már régen mond, hogy helyben kell segíteni a rászorulóknak
ĀMiféle demokrácia az, ahol a bajokat, például a migránsbűnözést évek óta eltitkolják, ahol kiátkozzák azt az újságírót, aki leírja és bizonyítékokat szolgáltat arra, hogy megvásárolják az újságírókat
ĀÚj szóval ismerkedtünk meg ezekben a hetekben, a klímaszorongással. Vadonatúj szóval!
ĀNem kell már bizonygatni, hogy a migránsbiznisz figurái minden cselekedetük magyarázatát hazugságra építik, ha egyáltalán veszik a fáradságot arra, hogy bármit is mondjanak
ĀA me too nem lázad például a többnejűség, a kislányok, nők eladása, megcsonkítása ellen
ĀEurópára ismét a terror árnya vetülhet, mert az is hír, hogy újjáéledt az Iszlám Állam
ĀEurópa nyugati fele – tisztelet a kivételnek, bár nem tudjuk, kik azok – belefulladt a hazugságáradatba. Amelyből aligha van menekvés addig, amíg tarol az álliberalizmus
ĀHogy a bevándorlás-ellenes embereket, pártokat, képviselőket a mai Európai Uniót vezető, erőszakos, hangadó csapat sosem fogja keblére ölelni, az egészen bizonyos
ĀAzok számára, akik végig élték az ötvenes-hatvanas éveket Magyarországon, nem ismeretlen annak a Németországból érkező hírnek az eredője, miszerint a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) ismert politikusát, Thilo Sarrazint kizárták a pártból
ĀMegmondom: semmi. Mármint az Európai Unióban. Egyelőre. És kilátás se nagyon van rá
ĀSalvini olasz belügyminiszter a migrációpártiakkal küzd, és az EU fütyül arra, hogy a német kapitányt, aki illegálisan menti a migránsokat, nem érdeklik az olasz törvények. Bravó, jogállamokról papoló Európa!
Ā„A Nyugat és az Iszlám összeütközése nem más, mint az a harc, amiről János evangélista beszél. (…) Egy olyan világ félreérthetetlenül kirajzolódó képe, amelyben megvalósulni látszik egy kétezer éves prófécia”
