ĀFricska. A szokásos, hatásvadász cím a Hvg.hu-n: „Bayer Zsolt elvenné a parlamenti tisztségeket az ellenzéktől”. Nos, akkor tisztázzuk közös dolgainkat, s hadd álljak be én is a sorba
ĀFricska. Vadai Ágnesre szükség van. Egyszerűen kell, no! Ahogy azt Hobo énekli A vadászok kara címmel: „Ez fölséges élet, ez férfihez illik, / Ez edzi az izmot és jókedvet ád.” Bár a DK-s női ketrecharcoshoz leginkább lelki erő kell
ĀFricska. A szög arra való, hogy kibújjon a zsákból. Egy Kerner Zsolt nevű 24.hu-s kolléga pedig arra, hogy mindezt szavakba öntse, és ezzel megmutassa, miért nem lehet velük kooperálni, elvi vitát folytatni, csak szomorkásan együtt élni
ĀFricska. Létük egy végeláthatatlan szappanopera, egy örök Fricska. A tegnapi epizódban Karácsony Gergely eszement önvallomását idéztem, de már itt van Puzsér Róbert válasza
ĀFricska. Minden olyan idillinek látszott. Kéz a kézben mentek ők ketten, a két önjelölt Robin Hood az amerikai külügyminisztérium közönségszolgálati irodájának alosztályvezetőjéhez, hogy megdöntsék az Orbán-rendszert
ĀFricska. Gréczy Zsolt, aki napjainkban a DK-szekta sajtóelhárítója, azt mondta: „Kálmán Olga pedig az idő rövidsége miatt nem tudott volna megfelelő öltözetben megjelenni” az eredményhirdetésen
ĀFricska. Ez az, ami nincs. Mivel nálunk köztudomásúlag nincs ellenzéki sajtó, csak elnyomottak, elhallgattatottak, riadt, békés, liberális „függetlenek”
ĀFricska. Tegnap Lendvai, ma Lendvai… Komolyan kezdek gondolkozni azon, hogy a szocialisták cserepadra szorult egykori sztárjától némi jutalékot kérjek
ĀFricska. Már komolyan meg akartam sértődni. De végre Kabai Domokos Lajos közzétette, igazából ki nyerte az EP-választást: mi, a konzervatív média szereplői
ĀFricska. Hónapok óta egyik kezemet a másikkal fogtam le, hogy ne idézzem az Örülünk Vincent? - blogot, amely amúgy rendszeresen mérgezi a józan ész kútját