
Idén már nem játszik Neymar a brazil válogatottban
ĀA szövetségi kapitány azzal indokolta döntését, hogy Neymar túl sokat hagyott ki
ĀA szövetségi kapitány azzal indokolta döntését, hogy Neymar túl sokat hagyott ki
ĀAz összecsapásra november 17-én kerül sor
ĀKevin Magnussen betegsége miatt nem tud rajthoz állni
ĀA negyedik helyen kiemelt magyar, lengyel egység az orosz Jelena Pridankinával és Jekatyerina Jasinával találkozott a szombati elődöntőben
ĀKülönösen a jegyértékesítésnek és a multimédiás közvetítési jogoknak köszönhetően
ĀA 23 éves pilóta mögött – mindössze 29 ezredmásodperccel – csapattársa, a brit Lando Norris végzett a második helyen
ĀA Vasas így már 44 tétmeccs óta veretlen magyar csapatokkal szemben
ĀCéljuk a lengyel sportágazat forradalmasítása a következő két évtizedben
ĀAz első elődöntőt szombaton 18 órától, a másodikat 20 órától rendezik
ĀAz elsőként rangsorolt hazai tollaslabdázó a 16 között szerb riválist múlt felül
ĀDecember 10. és 15. között rajtkőre lép a budapesti rövidpályás világbajnokságon is a Duna Arénában
ĀVerstappen autójába beszerelték az idei hatodik belső égésű motort
ĀMúlt héten kedden egy villanyfényes hollandiai versenyen ért célba
ĀA mostani idény első felében rendkívül sikeres volt az orosz származású játékos
ĀNincs komolyabb sérülése
ĀAz elmúlt négy alkalomból háromszor azonban két számjegyű volt a végső helyezésük
ĀAmorim a Sportinggal 2021-ben bajnoki címet nyert
ĀA két fél eddigi 17 találkozóján egy döntetlen mellett 16 City-siker született
ĀA szervezet Puerto Ricó-i választó kongresszusán erősítették meg tisztében
ĀA 28 éves futballista idén megkapta az amerikai állampolgárságot
ĀA DVSC sorozatban négy tétmérkőzésen gólt sem szerzett