
A Győr jövő heti mérkőzését is elhalasztották az NB I-ben
ĀAz első mérkőzést jövő csütörtökön 19 órától hazai pályán játssza a magyar csapat a Rapid ellen
ĀAz első mérkőzést jövő csütörtökön 19 órától hazai pályán játssza a magyar csapat a Rapid ellen
ĀGyőzelmével a Rapid Wien a Konferencia-liga rájátszásában folytatja, és az ETO FC Győr lesz az ellenfele
ĀA világbajnokságra szeptember 13. és 21. között kerül sor a japán fővárosban
Ā A kontinensviadalon 15 nemzet 49 sportolója vesz részt
ĀA korábbi wimbledoni döntős olasz nem indul a jövő vasárnap kezdődő amerikai nyílt teniszbajnokságon
ĀSzabó János és Tóth Barna góljaival teljesen nyílttá tette a párharcot
ĀHazai pályán 2-0-ra nyert az ETO
ĀGulyás Michelle nélkül utazik a magyar válogatott
ĀAranyéremmel tért haza a magyar sportoló
ĀAz osztrákok elleni találkozóra készül a magyar válogatott
ĀSzeles Mónika őszintesége letaglózta a világot
ĀA viadalt szeptember 4. és 14. között rendezik Liverpoolban
ĀAz ország legynagyobb pumpapályája nyítja meg kapuit
ĀDominiket edzője védekezésben és támadásban is dicsérte a bajnoki rajt előtt
ĀNyolcadszor a csúcson a Világjátékokon
ĀSzolnokon lesz a magyar-román
ĀA 85. percig gólt sem tudott szerezni a Bajnokok Ligája győztese, mégis a franciáké lett az Európai Szuperkupa
ĀILCA Európa-bajnokság szerdai versenynapján történt
ĀElhunyt a 146-szoros válogatott Pálffy Tamás
Ā"A kettesfogathajtás a magyar lovassport legeredményesebb szakága"
ĀAtlétikai Világdöntő