Sport

Párizs 2024 – Két órával később módosult az argentin meccs végeredménye

Az argentin válogatott – furcsa körülmények között – meglepetésre kikapott Marokkó csapatától szerdán a párizsi olimpia férfi labdarúgótornájának nyitányán, míg a spanyolok nehezen verték az üzbégeket.

Párizs 2024 – Két órával később módosult az argentin meccs végeredménye
Az argentín és a marokkói játékosok várják, hogy újra pályára lépjenek
Fotó: Credit Arnaud FINISTRE / AFP

Az afrikaiaknál Szofiane Rahimi duplázott, a dél-amerikaiaknak pedig sokáig csak a szépítésre futotta erejükből, de aztán úgy tűnt, hogy a 15 percesre (!) tervezett hosszabbítás után, a 106. percben Cristian Medina közeli fejesével végül egyenlítettek.

A mérkőzés ugyanakkor - mint az mintegy két órával később kiderült - hivatalosan ekkor még nem ért véget, hanem a játékvezető csak félbeszakította azt a pályára berohanó nézők miatt. A St. Étienne-i stadiont kiürítették, a csapatok rövid bemelegítés után 120 perc elteltével visszatértek a pályára, s a játékvezető les miatt, videobíró segítségével érvénytelenítette az argentin egyenlítő gólt, majd további három percig zajlott a meccs, ami nem hozott változást, így végül a marokkóiak győztek.

A spanyolok is megszenvedtek a nyitómeccsükön az üzbégekkel a Parc de Princes-ben, de ők Sergio Gómez kihagyott tizenegyese ellenére is nyerni tudtak.

A négy csoportból az első kettő jut a negyeddöntőbe.

Eredmények:
B csoport:
Marokkó-Argentína 2-1 (2-0)
C csoport:
Spanyolország-Üzbegisztán 2-1 (1-1)

Később:
A csoport:
17.00: Guinea - Új-Zéland (Nizzai Stadion)
21.00: Franciaország-Egyesült Államok (Marseille-i Stadion)
B csoport:
19.00: Irak-Ukrajna (Lyoni Stadion)
C csoport:
17.00: Egyiptom-Dominikai Köztársaság (La Beaujoire Stadion, Nantes)
D csoport:
19.00: Japán-Paraguay (Bordeaux-i Stadion)
21.00: Mali-Izrael (Parc des Princes)

Kapcsolódó írásaink