Sport

Hihetetlen, de 97 nappal a verseny félbeszakítását követően hirdettek végeredményt

Az augusztusi vizes Európa-bajnokság nyíltvízi küzdelmeinek 25 kilométeres versenye a hatalmas szél és a hullámok miatt ért véget idő előtt

A LEN pénteken arról számolt be, hogy egy független angol bizottsággal kivizsgáltatta a történteket, ennek eredménye pedig az lett, hogy a versenyt három óra úszást követően le kellett volna állítani, és annak alapján végeredményt hirdetni.

Hihetetlen, de 97 nappal a verseny félbeszakítását követően hirdettek végeredményt
Ostia tengerpartján a szél hatalmas hullámokat kavart
Fotó: Magyar Úszó Szövetség

Ismeretes, hogy augusztus 20-án a szél hatalmas hullámokat kavart, amelyek össze-vissza dobálták a kísérőhajókat, és a célként szolgáló vízi egységet szétbontották, illetve elmozdították a helyéről - írta meg a Magyar Úszó Szövetség honlapja.

A mai eredményhirdetésről szóló hírekből kiderül, hogy a férfiaknál így hármas olasz siker született utólag, Mario Sanzullo, Dario Verani és Matteo Furlan nyert érmet – Sárkány Zalán hivatalosan a nyolcadik helyen végzett –, míg a nőknél a francia Caroline Jouisse lett az Európa-bajnok két olasz, Barbara Pozzobon és Veronica Santoni előtt.

A musz.hu azt is megírta, hogy legjobb magyarként Balogh Vivien a hatodik, Vas Luca a nyolcadik pozícióban zárt. A versenyt követően több mint három órával döntöttek úgy a szervezők, hogy nem hirdetnek végeredményt.

Kapcsolódó írásaink