Sport

Az életben egy pár, a vízben páratlanok

Fábián Bettina és Betlehem Dávid is aranyérmes lett a junior nyíltvízi úszók világbajnokságán, 10 kilométeren

Betlehem Dávid – miután idén már megnyerte a felnőtteknél olimpiai szám, a 10 kilométer aranyérmét a junior Európa-bajnokságon – világbajnok is lett. A hölgyek ugyanezen távú versenyében párja, Fábián Bettina végzett az élen.

Az életben egy pár, a vízben páratlanok
Fábián Bettina, Betlehem Dávid és Szimcsák Mira
Fotó: Facebook/Magyar Úszószövetség

Betlehem Dávid példátlan sikeréről így számolt be a Magyar Úszószövetség honlapja: „A junior vb-k történetének legfölényesebb diadalát aratta Dávid, 4:32 percet vert a másik két érmes helyre beérkező olasz srácokra – ahogy mondani szokták, már lezuhanyzott és átöltözött –, amikor a következő célba ért. Sajnos, másik indulónkat Hambardzumyan Arshakot kizárták: a sárga lapos figyelmeztetés után követett el még egy olyan szabálytalanságot, amit nem toleráltak a bírók – kár érte, pedig a 4. helyen haladt, azaz értékes pontokat szerezhetett volna.

Dávid egyébként megismételte Rasovszky Kristóf történelmi dupláját: 2016-ban Rasó volt az első a sportág történetében, aki ugyanabban az idényben Európa-bajnok és világbajnok lett 10 km-en a juniorok között – azóta pedig tudjuk, milyen szédületes pályát futott (úszott) be.

A hölgyeknél Fábián Bettina és Szimcsák Mira jóval komolyabb küzdelmet vívott az élbolyban, 7500 méterig egy hatfős csapat csatázott, mígnem az utolsó körben a két magyar és a spanyol Candela Sánchez leszakította a többieket, és egymás között döntötte el az érmek sorsát. A hajrá pedig tökéletesen sikerült Fábián Bettinek: a legjobbkor kapcsolt maximális sebességfokozatba, és végül két másodperccel a hispán előtt ért a panelhez, míg Mira néggyel Sanchez után érkezett a célba.”

Kapcsolódó írásaink

Ezüst a Lupán

ĀNagyszerűen kezdődött a magyarok számára a 2022-es vizes világbajnokság nyílt vízi úszóversenyeinek sora.