Sport

Eriksent meghívta az UEFA a döntőre

Christian Eriksennek már van jegye az Európa-bajnoki döntőre. Az UEFA meghívta őt élettársával együtt, valamint a hat rohammentőst, akik az Európa-bajnokság második napján ellátták őt a koppenhágai gyepen.

Eriksent meghívta az UEFA a döntőre
Nagy kérdés Eriksen egészsége
Fotó: AFP

Patetikusan, de semmiképpen sem túlozva: akik visszahozták őt az életbe. A dán futballista egyelőre otthonában lábadozik, nem is ismert az orvosi javallat, kitehető-e a szíve olyan izgalomnak, amit társai, barátai döntőbeli szereplése okozna. Ebből a szempontból talán simább lenne a képlet, ha az angolok jutnának a döntőbe, de nem kérdéses, hogy erre mit válaszolna: a legfontosabb, hogy a dán válogatott megtegye az utolsó előtti lépést az 1992-es siker megismétlése felé.

Dániában érezhető a futball-láz, sokféle jelét lehet ennek venni. Az egyik, például az, hogy a Politiken című, nagy példányszámú újság lapfejében az o betűjét egy labda helyettesíti. Már az is kitudódott, hogy Frederik trónörökös, ausztráliai születésű felesége, Mary, valamint legidősebb gyermekük, Christian is ott lesz a Wembley-ben, ugyanakkor a miniszterelnök, Mette Frederiksen ezúttal nem kel útra. A szurkolók közül 7900-an lehetnek jelen a Wembley-ben, ennek a dán lapok nem örülnek, aggódnak, jelzik, hogy az elmúlt három hetet tekintve megint romlanak az adatok, tartanak attól, hogy a Londonba utazók hazatérve behozzák az országba a delta variánst.

A dánok keretéből heten is angol klubban játszanak, köztük Kasper Schmeichel, aki eddig többet élt Angliában, mint Dániában. A gyerekkora nagy részét is ott töltötte, miután az édesapja a Manchester United kapusa volt, majd 2002 óta, lassan húsz éve csak angol klubokban véd, tíz éve a Leicester City tagja.

Andreas Christensen, akinek éppen úgy kapus volt az édesapja, mint Kasper Schmeichelnek, harminc éve éppen a Man Unitedhez távozó „Nagy Péter” helyére vette meg a Bröndby, 2012 óta, egy kétéves kihagyástól eltekintve Londonban él, a Chelsea játékosa. Érdekes Christian Nörgaard és Mathias Jensen példája, ők májusban játszottak a Wembley-ben, klubjuk, a Brentford ott harcolta ki a Pre­mier League-be jutást az osztályozón. A Brentfordnak, amelynek egyébként a pályája alig félórányi autóútra van a Wembley-től dán az edzője (Thomas Frank), s összesen hat dán tartozik a keretébe.

Kapcsolódó írásaink