Sport
Éppen annyi harmadik ment tovább, ahány első
A nyolcaddöntők fele csak a rendes játékidőn túl dőlt el, egyszersmind feltűnő volt, hogy milyen sok gól esett a torna ezen szakaszában

A négy csoportharmadik közül éppen a legjobb mérleggel rendelkező portugál csapat vérzett el (a belgák elleni 0–1-gyel), míg a cseh, a svájci és az ukrán versenyben maradt. Részben erre az adatsorra alapozható a következő kuriózum: a még versenyben lévő nyolc csapatból csupán a három csoportelső, a belga, az olasz és az angol nyerte meg eddigi mérkőzéseinek több mint felét.
A belgák mérlege a legjobb (négy győzelem, az utolsóval továbbjutás a rendes játékidőben), utánuk következik a péntek esti ellenfél, az olasz (négy győzelem, legutóbb továbbjutás a hosszabbításban), valamint az angol (három győzelem, egy döntetlen) gárda.
A meglepetések tornája eddig? Könnyű lenne rávágni, hogy igen, de azért árnyaljuk a képet. A csoportszakaszban a továbbjutásra biztos favoritnak tartott csapatok mind versenyben maradtak. A nyolc kiesőből négy a Nemzetek Ligája playoff köréből került ki az Eb-re, köztük a magyar válogatott is. Ha mégis meg kell nevezni két válogatottat, amely tudása alatt szerepelt, az az orosz és a lengyel.
Ugyanakkor a nyolcaddöntők már hoztak váratlan eredményeket, ráadásul a dánok és a walesiek mérkőzését leszámítva még azok is csak a hajrában dőltek el, amelyekben nem volt szükség hosszabbításra. (A mérkőzések felén játszottak 120 percig.)
A rendes játékidőben eldőlő meccsek közül – még egyszer: a dánokét kivéve – kettőn nyert két góllal a továbbjutó, ezeknél is az utolsó tíz percben sikerült megnyugtatóbbá tenni az előnyt. Két mérkőzésen (Csehország–Hollandia, Ukrajna–Svédország) az előzetesen esélytelenebbnek vélt csapat jutott tovább, profitálva abból, hogy a találkozó döntő szakaszában, egy piros lap miatt, emberelőnyben játszhatott.
Viszont akad egy megdöbbentő új adatsor: a negyeddöntőbe jutott nyolc csapat (a további párosítás: Svájc–Spanyolország, Belgium–Olaszország, Csehország–Dánia, Ukrajna–Anglia) közül hat az első kilenc között áll a legutóbbi, május végi európai ranglistán. (Ami tulajdonképpen nem más, mint az európai csapatok kiemelése a FIFA-rangsorból.) A hátrább lévő két gárda a tizenhatodik helyezett ukrán és a huszonkettedik cseh.
Még egy apróság: eddig 123 gól esett a tornán, ez 2,8-as mérkőzésenkénti átlag. Ugyanez 2016-ban 2,12, 2012-ben, még tizenhat csapatos tornán 2,45 volt. Még szembetűnőbb, hogy a nyolcaddöntők idei gólátlaga 3,625 volt, szemben a franciaországi 2,375-tel.