Sport

Csányi: Köszönet a szurkolóknak a fantasztikus hangulatért

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke megköszönte a magyar szurkolóknak a fantasztikus hangulatot, amit a nemzeti csapat találkozóin teremtettek a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon.

Csányi: Köszönet a szurkolóknak a fantasztikus hangulatért
A görögtüzek is előkerültek
Fotó: MH/Purger Tamás

Az MLSZ honlapján megjelent köszöntőben az elnök úgy fogalmazott, a remek hangulat „egyértelműen hozzájárult a magyar férfi válogatott tiszteletre méltó szerepléséhez”.

„Köszönöm, hogy az utazási nehézségek ellenére sokan idegenbe is elkísérték a csapatot” - tette hozzá a sportvezető.

Meglátása szerint annak érdekében, hogy Magyarország a jövőben is házigazdája lehessen rangos sporteseményeknek, illetve hogy a válogatott mindenkor telt házas buzdítás mellett játszhassa mérkőzéseit, a kitűnő szervezés mellett a sportszerű légkör is elengedhetetlen.

„Vendéglátóként ki kell vívni a széleskörű nemzetközi elismerést ezen a téren is” - áll az elnök köszöntőjében.

Csányi Sándor azt kérte azoktól a szurkolóktól, akiknek jegyük van a vasárnapi Hollandia-Csehország nyolcaddöntőre, hogy tiszteljék a résztvevő csapatok játékosait, szurkolóit, és minden tekintetben sportszerűen szurkoljanak.

„Tartózkodjanak a himnuszok kifütyülésétől, továbbá minden olyan kirekesztő (rasszista, homofób, soviniszta) megnyilvánulástól, amely beárnyékolná a magyar nemzeti válogatott és a szurkolók elismerésre méltó teljesítményét, és ezáltal az ország megítélését” - áll az üzenetben.

„A fentieket nem a Magyar Labdarúgó Szövetség miatt, hanem a magyar labdarúgás, a szurkolók és a magyar válogatott érdekében kérem önöktől” - fogalmazott az elnök.
 

Kapcsolódó írásaink