Sport

Rossi: A fiúk oroszlánként harcoltak, és büszkévé tették a magyarokat

Hihetetlen, hogy Münchenben szomorúak vagyunk a 2-2-es döntetlen miatt. Csalódottak vagyunk, hiszen a fiúk három mérkőzést oroszlánként harcoltak végig és büszkévé tették a magyarokat - mondta Marco Rossi, a magyar futballválogatott szövetségi kapitánya a németek elleni müncheni Eb-mérkőzés után.

Rossi: A fiúk oroszlánként harcoltak, és büszkévé tették a magyarokat
Rossi csalódott a kiesés miatt, de nagyon büszke csapatára
Fotó: Twitter/MLSZ

Az olasz tréner kiemelte: játékosai nem féltek azoktól a nagy nevektől, akikkel szembe kerültek.

A szakvezető az MLSZ honlapjának nyilatkozva úgy fogalmazott: még a tündérmesék is véget érnek, és nem feltétlenül boldogan. Hozzátette: nagyon büszke a csapatára, de egyben csalódott is, mert annyira közel voltak a győzelemhez és a továbbjutáshoz.

Teljesen elégedett vagyok, szeretnék ugyan támadóbb focit játszani, de realistának kell lenni, ilyen ellenfelekkel szemben azt kellett tennünk, amit engedtek az erősségeink - összegezte a mérkőzésen látottakat Rossi.

A szövetségi kapitány leszögezte, tiszteli a magyar futball nagy történelmi sikereit, ugyanakkor úgy vélekedett, ezen az Eb-n olyan eredményt értek el a csapattal, amelyre évek múltán is büszkék lehetnek a magyar szurkolók.

Gulácsi Péter: Nagyon közel voltunk valami igazán különlegeshez

A csapat kapusa, Gulácsi Péter is csalódottan, ugyanakkor bizakodva nyilatkozott a találkozót követően:

Nagyon közel voltunk valami igazán különlegeshez és ha a végén ennyin múlik, az nagy csalódás - foglalta össze érzéseit a kapuvédő. „2-1 után mindent egy lapra tettek fel a németek, nagy nyomás alatt voltunk. A csapatunkban óriási erő van, ezt már megmutattuk” - fűzte hozzá.

„Három szoros mérkőzést játszottunk és úgy gondolom, a teljesítményünkért megérdemeltük volna a továbbjutást. A következő mérkőzésünk otthon lesz az angolok ellen és ha ezt a lendületet továbbvisszük, nagy dolgokat érhetünk el” - tekintett optimistán a jövőbe a Leipzig hálóőre.

Schäfer: Többet érdemeltünk volna

„Többet érdemelt volna a csapat, nagyon sokat küzdöttünk ezen a három mérkőzésen, nagyon rossz érzés így kiesni. De nagyon büszke vagyok a válogatottra” - mondta a csapat második gólját szerző Schäfer András. „Megbeszéltünk a félidőben, hogy az életünkért fogunk küzdeni. Hősiesen védekeztünk és ha ennyire akar egy csapat, de sajnos most nem volt velünk a szerencse. Fiola Attila azt mondta, amit elvesz az élet, azt visszaadja, remélem, ezt visszaadja a vb-selejtezőkön” - nyilatkozta a fiatal középpályás, akinek a mai volt az első találata válogatottban.

Sallai: Minden nagyobb válogatottnak számolnia kell velünk

Sallai Roland kiemelte: megmutatták, hogy minden nagyobb válogatottnak számolnia kell a magyar együttessel. A Freiburg támadója szerint erőn felül teljesített a gárda, és bár örül, hogy sikerült gólpasszt adnia, összességében a csapatot kell dicsérni. A csatár úgy vélekedett, jó úton vannak, hiszen az elit válogatottakat is meg tudják szorongatni, nagy lépéseket tettek előre az Eb meccsein.

Löw: Nagyon nehéz dolgunk volt

„Ahogy készültünk, az Eb egyik legnehezebb mérkőzését játszottuk, és kétszer hátrányba kerülve nagyon nehéz dolgunk volt” - summázott Joachim Löw, a német csapat szövetségi kapitánya.

A tréner elismerően nyilatkozott a magyar válogatottról. Kiemelte, hogy Marco Rossi tanítványai szervezetten védekeztek, kevés helyet hagyva, nagyszerűek voltak a párharcokban, és ezért szükség volt a megfelelő mentalitásra és a csapatszellemre egészen a végéig.

Kapcsolódó írásaink