Sport

Bizakodhatnak a svájciak

Aki hisz abban, hogy a múlt példái meghatározók a jelenben, a törököket vélte a bakui mérkőzés esélyesének. Végtére is Senol Günes együttese táplálkozhatott az elődök példájából, akik a dánok elleni 1996-os vereség óta minden nagy tornájukon, összesen négyen megnyerték a csoportszakasz utolsó mérkőzését.

Aztán amikor Haris Seferovic a hatodik percben megszerezte a vezetést, a sváj­ciak még inkább kétségbe estek. Olvashatták a mérkőzés előtt, hogy a legutóbbi két, törökök elleni tétmérkőzésükön (2006-os vb-pótselejtező, 2008-as Eb) megszerezték ugyan a vezetést 1–0-ra, de aztán mindkét meccset elbukták. Most nem így történt! Seferovic csupán a harmadik svájci futballista lett – Xherdan Shaqiri és Admir Mehmedi után –, aki világbajnokságon és Európa-bajnokságon is gólt tudott szerezni.

Ő is, és aztán húsz perccel későbbi góljával Shaqiri is „új klubot” alapított: ők az elsők a svájciak közül, akik a tizenhatoson kívülről gólt tudtak szerezni Eb-n. Nem mellékesen a Liverpool csatára, Shaqiri már a hatodik, majd a hetedik Eb- vagy vb-gólját szerezte, az elsővel beérte, a másodikkal megelőzte az eddigi listavezetőt, az 1954-es vb egyik sztárját, a Kocsis Sándor mögött a góllövőlistán holtversenyben második Josef Hügit.

A törökök óriási csalódással zárták a tornát, noha a második játékrészben Irfan Kahveci találatával megszerezték – az egész tornát tekintve – a becsületgóljukat. A svájciak négy ponttal harmadikok lettek a csoportban, mostani eredménysoruk 2016-ban a második legjobb lett volna a négy továbbjutó csoportharmadik között.

Kapcsolódó írásaink