Sport

Megérkezett Barcelonába a Ferencváros

Megérkezett Barcelonába a Ferencváros labdarúgócsapata, amely kedden lép pályára a Camp Nou Stadionban Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen.

Megérkezett Barcelonába a Ferencváros
Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője a barcelonai El Prat reptéren
Fotó: Facebook/Ferencvárosi Torna Club

A zöld-fehérek két és félórás repülőút után gurultak be szálláshelyükre, az I. János Károlyról elnevezett hotelbe, ahol az El Clásicók előtt az FC Barcelona ősi riválisa, a Real Madrid is meg szokott szállni. Ez a szálloda néhány percre van a stadiontól.

Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa az MTI-nek elmondta, nem sok idő volt külön felkészülnie erre a találkozóra, de természetesen átvettek olyan szituációkat, amelyekkel gyakran szembekerülhet majd a mérkőzésen.

„Nagyon sok mélységi passzal próbálkoznak a védővonal mögé, laposan és belöbbölve is, amikor pedig lemennek a szélre, akkor sem feltétlenül a beadást részesítik előnyben, hiszen nincsenek magas, erős csatáraik” - nyilatkozta a válogatott a hálóőr, aki hozzátette, természetesen az ellenfélnél több olyan futballista is van, akire nem is lehet felkészülni.

Lovrencsics Gergő arról beszélt, hogy minden játékos nagyon várja már a hétfői edzést és a keddi mérkőzést is. Hozzátette, minden csapatban, ahol eddig játszott, az volt az álma, hogy egyszer a Bajnokok Ligájában szerepeljen, az pedig, hogy ezt a Ferencvárossal érte el magyar futballistaként, óriási dolog.

Szerhij Rebrov, az FTC vezetőedzője 18.30 órától tart sajtótájékoztatót a Camp Nouban.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom