Szerhij Rebrov lett az ukrán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya
ĀA tréner a június 12-i, Németország elleni barátságos mérkőzésen mutatkozik be az ukrán válogatott élén
ĀA tréner a június 12-i, Németország elleni barátságos mérkőzésen mutatkozik be az ukrán válogatott élén
ĀA Ferencvárostól távozó ukrán tréner érkezését már be is jelentette az Al-Ain együttese, egyéb részleteket azonban nem közöltek
ĀElőször dolgozik majd egy korábbi osztrák futballsztár magyar élklubnál edzőként
ĀOsztrák tréner váltja Szerhij Rebrovot az FTC futballcsapatának kispadján
ĀAz ukrán tréner három idény alatt három bajnoki címet nyert a csapattal
ĀAz FTC elnökét váratlanul érte az ukrán szakvezető döntése, de leszögezte, már keresik az utódját, több jelöltjük is van
ĀSajtóhírek szerint a zöld-fehér klub vezetői már fel is vették a kapcsolatot az olasz szakemberrel
ĀSpanyolországban készül az FTC
Ā„Az öltözőben azt mondtam a játékosoknak: büszkék lehetnek magukra”
ĀDibusz Dénes szerint megérdemeltek volna egy pontot - Andrea Pirlo is megdicsérte a Fradit
ĀA zöld-fehérek javítanák a Juventus elleni hazai meccsen elkövetett hibákat
ĀElsősorban a harmadik és a negyedik bekapott gól miatt volt elégedetlen a Ferencváros vezetőedzője a Juventus elleni mérkőzés után
ĀCsapata második félidei játékával elégedett a Ferencváros edzője - Dibusz Dénes úgy fogalmazott, hogy adtak egy félidő előnyt a Dinamónak
ĀA Ferencváros a Barcelona vendége lesz a Bajnokok Ligája nyitányán, Lionel Messi először játszik magyar klubcsapat ellen
ĀA zöld-fehérek kedden este lépnek pályára a Barca otthonában a Bajnokok Ligája nyitókörében
Ā”A BL-csoportkörben Magyarországot kell képviselnünk a klubfutball legmagasabb szintjén” + VIDEÓ
ĀIlyet nem szabad csinálni, de ebből is csak tanulhatunk - mondta az első gólt szerző Franck Boli
ĀLabdarúgás. A Ferencváros ma este a moldei műfüvön óriási lépést tehet a Bajnokok Ligája csoportköre felé
ĀA szezon felfedezettjének Bolla Bendegúzt választották
ĀFontos, hogy a játékosok ne nyomásként, hanem motivációként éljék meg, hogy történelmet írhatnak - mondta a Ferencváros vezetőedzője a sorsdöntő EL-meccs előtt
ĀMindent megteszünk, hogy gólt szerezzünk, mert tudjuk, hogy győznünk kell a továbbjutás érdekében - szögezte le a Ferencváros vezetőedzője
ĀA Ferencváros vezetőedzője szerint sem a Ludogorectől elszenvedett 5-1-es, sem az Espanyollal szembeni 2-0-s vereség nem ad reális képet csütörtöki ellenfelükről
ĀA Fradi ukrán vezetőedzője azt szeretné, ha csapata a saját játékára koncentrálna
ĀA Ferencváros ukrán edzője, aki játékosként számtalan remek mérkőzés tevékeny részese volt, elégedett volt csapata litvániai produkciójával
ĀA Fradi ukrán trénere nem foglalkozik az esélyekkel, csak a meccsre koncentrál
ĀA Ferencváros vezetőedzője szerint jól felkészültek a bolgárok elleni csatára
ĀRebrovval és csapattársaival is tiszteletlenül viselkedett az olasz csatár