Sport
Pelé mindenkit megnyugtatott, jól érzi magát, és igyekszik aktív maradni

„Jól vagyok. Próbálom elfogadni a fizikai korlátaimat, de továbbra is teszem a dolgom” - idézi a háromszoros világbajnok futballista szavait a BBC.
„Vannak jobb és rosszabb napjaim, de ez az én koromban teljesen normális. Nem félek, elhivatott vagyok és magabiztos” - fogalmazott a 79 éves sportember, aki az elmúlt években többször is egészségügyi problémákkal küzdött: 2015-ben prosztataműtéten esett át, tavaly pedig egy húgyúti fertőzés miatt kellett kórházban ápolni.
Pelé barátai szerint az egykori klasszis támadónak évek óta nem volt olyan sűrű a naptárja, mint idén januárban. Fotózásokra és szponzori rendezvényekre jár, emellett egy brit rendezővel is együtt dolgozik, aki a „Fekete Gyöngyszem” futballpályafutásáról forgat dokumentumfilmet.
Mindig rengeteg felkérésem van, de a vállalt kötelezettségeimnek igyekszem eleget tenni - szögezte le közleményében a sportág történetének egyik legkiválóbb játékosa.
Pelé huszonegy évnyi karrierje során 1363 mérkőzésen szerepelt, ezalatt világrekordot jelentő 1281 alkalommal talált be az ellenfelek kapujába. A brazil válogatottban 91 meccsen 77-szer volt eredményes.