Sport
Autóbalesetben elhunyt a Ferencváros és a DVTK korábbi futballistája

Az egykori középpályás halálhíréről Dunai Ede író számolt be közösségi oldalán:
„A tragédia kedden este a Ferihegyi úton történt. Tibit személyesen is jól ismertem, a felesége éveken át a tanítványom volt, aki imádta a snookert, és aki imádta a férjét és tündéri kislányukat.
Nehezen találom a szavakat, alig akarom elhinni, ami történt”
A szomorú hírt azóta a Nemzeti Sport megkeresésére az elhunyt futballista családja is megerősítette.
Halgas Tibor profi karrierjét a Ferencvárosnál kezdte, és bár nem számított alapembernek a zöld-fehéreknél, tagja volt a 2000-2001-es idényben bajnoki címet nyert csapatnak is.
Később megfordult többek közt a Pápa és a Videoton együttesében is, de pályafutása legnagyobb részét a DVTK-nál töltötte. Az RKSK csapatánál sportvezető lett, de ha szükség volt rá, még 34 évesen beállt játszani az NB III-as gárdába, amatőr szinten ezt követően sem szakadt el a futballtól.
A DVTK hivatalos honlapján is megemlékezett egykori játékosáról: "Halgas Tibor nem csak csupaszív játékával, hanem közvetlen stílusával is belopta magát a szurkolók szívébe, és egyszerűen imádott Diósgyőrben játszani" - írta a miskolci klub, és azt is közölték, hogy a szerda esti, Puskás Akadémia elleni idegenbeli meccsen a csapat játékosai Halgas Tibor előtt tisztelegve fekete karszalaggal lépnek pályára.