Kékfogú Harald csontváza vagy valaki másé

Ester (Lene Maria Christensen) Michael felesége, aki szintén régész. A film elején a 25. házassági évfordulójukra készülnek nádfedeles kúriájukban, amikor becsap az első mennykő. Az asszony pályázatát, amelyben a viking települések életét vizsgálná, elutasítják. És pont az ünnepségen derül ki különféle sms-ekből, hogy valójában Michael tartott igényt a pályázati pénzre… kellett neki a Harald Blatand kiállításhoz, amelynek a költségvetését alultervezte a kulturális kormányzat.

Estert összezavarja a hír, azonban hamarosan szerencse is éri: egy amatőr régész ezüstpénzeket talál a körzetben éppen ott, ahol egy kincsvadász már 1914-ben is talált értékes leleteket a földben. Ester ásni kezd a kollégáival, és egy Harald Blatanddal egykorú férfi csontvázára, valamint egy sisakra és egy különlegesen értékes korabeli Ulfberht kardra bukkan. Már viszi is a leletet a Nemzeti Múzeum, és bár DNS-mintát nem találnak, és a szokásos vizsgálatok sem adnak kellő bizonyítékot, Michael be akarja mutatni a kiállításon, mint Harald Blatand frissen megtalált csontvázát. ( Pedig mindenki úgy tudja, hogy a dán király földi maradványai egy lengyelországi székesegyházban nyugszanak.)

Ester a film elején még boldog és elégedett tudós és feleség, de most szép lassan átértékeli a közös múltjukat Michaellel, aki valaha az egyetemen a tanára volt, és azután a férje lett.

Mivel telt el 25 év? Szült két gyereket, de nem tudta megírni a doktori disszertációját, és bár folyamatosan terepen dolgozott, és besegített a férje könyveinek a megírásába is, soha kutatást még önállóan nem vezetett, és így hírnevet sem tudott szerezni. Ez a férficsontváz lett volna az első komolyabb a nevéhez köthető eredmény.

Szerencsére más érdekességeket is rejt a föld mélye ott, ahol egykor folyómeder volt. Egy díszes és különlegesen értékes gyűrűt például, de az is kell a kiállításhoz a fővárosi régészeknek. Michael egyre inkább elveszti a fejét, görcsösen meg akar felelni a politikai elvárásoknak, és fokozatosan feladja a szakmai és erkölcsi szempontokat.

Ester közben rájön, hogy azért nem jutott eddig semmire, mert folyton a sorára várt, így hát, amikor felmerül, hogy nem nagyon messze az eddig talált leletektől, valami más is lehet még a földben, maga mögött hagy minden szabályt… De milyen mélyre kell leásnia magát az eddigi világában ahhoz, hogy minden megforduljon?

A filmben dúl a harc a fővárosi és a vidéki régészek között, mivel a fővárosiak minden érdekesebb leletet elvisznek a megtalálás helyéről, és kiveszik a helyiek kezéből a munkát. Dúl a harc a régész férj és a régész feleség között is. Michael meg akar felelni a kultuszminiszter elvárásainak, retteg a kudarctól, és nagyon vágyik a sikerre. Ester pedig végre önálló ásatásvezetőként akarja elfogadtatni magát, de közben a szakmai hitelességből nem hajlandó engedni egy fikarcnyit sem.

Mindeközben a gyerekeiknek is szükségük volna a szüleikre. Líva egy bérelt földön permakulturális gazdaságot működtet, ami még túlzottan újdonságnak számít ahhoz, hogy rentábilis legyen, és az új bérbeadója ki akarja játszani, öccse, Storm pedig nehezen boldogul a középiskolai tanulmányaival.

Kinek mi a fontos? Ki meddig megy el a maga küzdelmében, és miképpen jön el az igazság pillanata?

És kinek a csontváza lehet az, amit a későbbiekben hajóba temetve találnak meg Esterék?

Milyen szöveget rejt a rozmáragyarból készült, darabokra tört rúnapálca, és mi köze lehet Harald Blatandhoz?

Mennyit kell harcolnia egy tudósnőnek, aki évtizedekig, bár mindent megtanult a szakmáról, de csak sodródott egy patriarchális tudósvilágban?

És persze nagy kérdés az is, ki fog nyerni, és ki mit nyerhet vagy veszthet ebben a csatában?

A régészek mellett felvonulnak a filmben a szcéna többi szereplői is: a kultusztminiszter ( Marijana Jankovic), a szakértő, aki katonai diktatúráként akarja bemutatni a viking-kort (Anders Baasmo), az újságírónő, akit a viking-kori nők helyzete érdekel elsősorban, régész-blogger, aki közben múzeumi kurátorként és terepmunkán is dolgozik (Jakob Cedergren), az amatőr régész, akit egy újság kincsvadásznak bélyegez, valamint egy több mint száz éve bebörtönzött kincsvadász leszármazottai. Nyugdíjas segítőket, akiknek hiába mondják a régészek, hogy ne sörözzenek, és ne gyújtsanak tüzet az ásatás helyszínén. Valamint a drónokkal keresgélő fővárosi régészhallgatók, akiknek Ester mutatja meg, milyen az igazi terepmunka.

A film számos jelenete a szabadban játszódik. Látjuk az embert a tájban, például a mezőn, ahol a kamera mindig hosszan időz, és ahol az ásatások zajlanak. A szereplők, ha éppen nem a földet túrják, arról beszélnek, milyen volt korábban az a vidék ( mocsaras), milyen volt a növényzet, és mi történt ott száz éve, illetve több mint ezer éve.

A családtagok és a házaspárt ünneplők pedig többször is a kúria tágas kertjében találkoznak, és a sok élénk zöld, a kerti virágok itt is keretezik az emberek derűs vagy annak látszó életét. Líva paradicsomi kertje a hosszúnevű tyúkjaival, rengeteg zöldséggel, gyümölccsel már egy olyan jövőt jeleznek előre, amelyben még közvetlenebb az ember kapcsolata a természettel.

A történet fordulatai láttán sokszor nehéz eldönteni hogy nevessük, vagy indulatosak legyünk, vagy sírjunk, és ehhez az is hozzájárul, hogy a két főszereplő arca kerekded, derűs, de mind a kettőben megvan a drámai erő, a harckészség, és így minden egyes árulásnál, és minden egyes szabályszegésnél felkaparják a nézőkben élő fájdalmas tapasztalatokat, amelyek hasonló személyes történeteikből származnak.

Érezzük azt is, hogy ebben a filmben a régészet, a tudomány és a nyilvánosság kapcsolata nem csak ürügy arra, hogy a családi szerepváltásról, a félelemről, a felelősségről, a céljaink melletti kiállásról beszéljenek az alkotók, hanem valamelyest be is akarják avatni a nézőt ebbe a világba, amely többnyire másképpen kalandos, mint az Indiana Jones-történetek.

Az ásatás – Danefae -2025

Dán televíziós sorozat - hat rész – 42’részenként

Rendezte: Dagur Kári

7/10